Archivum
Jófajta, ízletes borok versenyeztek
A Pacsa és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás (PTTKT) valamint a helyi önkormányzat közös szervezésében a legjelentősebb szőlővédő: Szent Orbán tiszteletére tartott ünnepi szentmisével május középső hétvégéjén kezdődött Dióskálon a IV. Pogányvári Bornapok rendezvénysorozat, amelynek részeként hirdették ki a hagyományos térségi borverseny eredményét.
Dióskál: IV. pogányvári bornapok
– A kistérség összes településéről 43 termelő 64 leadott bormintáját kóstolták végig a szakavatott, két bizottságra osztott, húszpontos bírálati szisztémát alkalmazó zsűri tagjai: Páli Lajos és dr. Pálfi Dénes elnökletével – mondta el dr. Csikós Dóra, a PTTKT munkaszervezetének vezetője. Persze nem csupán nekik járt a kóstolás.
Az ez alkalomra felállított óriás rendezvénysátor borkínáló-pultjánál mindenki kedvére kortyolhatott a jófajta nedűkből és a vendégsereg apraja nagyját meghívták egy finom pincepörköltre is. A szórakoztató programról helyi és térségi művészeti csoportok, népdalkörök, együttesek gondoskodtak.

Kluczer János, Dióskál polgármestere a kitűnő időjárási körülmények között tartott rendezvény köszöntőjében kiemelte: a gazdák hozzáértését dicséri, egész éves munkájuk elismerését is jelenti, hogy a legjobb termelők borait oklevéllel, bronz-, ezüst-, arany díjakkal és „külön kategóriadíjjal” jutalmazzuk. A kistermelőknek és a falunak is kitűnő lehetőség a borverseny arra, hogy a különleges minőségű borok ne csupán faluhatárokon belül legyenek közkedveltek és népszerűek.
Vigh László országgyűlési képviselő a program nyitóünnepségén mondott köszöntőjében egy rombolásról szóló tanmese után kiemelte: a tavalyinál több dolgos gazda hozta el megmérettetni munkájának gyümölcsét. Ők azok, akik az életnek nem a könnyebb végét fogták meg, nem kivágtak, hanem ültettek: metszettek, kapáltak, kötöztek, permeteztek, szüreteltek, hogy a végén magukat, családjukat és ismerőseiket is megörvendeztethessék a finom nedűikkel. Az itt termett finom, ízletes minőségű borok jó hírét minden kóstoló bizonyosan magával fogja vinni.
Az ítészek nevében Szládovics László, a Szládovics-pince tulajdonosa méltatta a versenyre nevezett 39 fehér-, 21 vörös- és 4 rozébor előnyös tulajdonságait. Mint mondta, az elmúlt év szőlőtermése nem a gazdák igénye szerint alakult. A lisztharmattal, peronoszpórával, a szeptemberi fajták rothadásával és a gyenge cukorfokkal is meg kellett küzdeni, mégis színre és tisztaságra is szép borokat neveztek.
Tízen oklevélben, 13-an bronz, 27-en ezüst, 11-en arany, ketten nagyarany díjban részesültek. A „Kistérség legjobb fehérbora” címet Tóth Imre pölöskei alpolgármester érdemelte ki vegyes fajtájú nedűjéért. Végvári Kálmán 2009-es, Pogányváron termett cabernet franc-ja lett a legjobb vörösbor a kistérségben. Szládovics László Káli-hegyen termesztett tavalyelőtti cabernet sauvignon-ja pedig a „legjobb kistérségi rozé“ nagyarany minősítést érdemelte ki.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Gondos tervezés- Gondtalan nyaralás! Hogyan fizessünk a nyaralás alatt?Május 7-től partfal helyreállítás kezdődik a Bozsokihegyi úton Másodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területére80.000 forintért kellett meghalnia - Nyitott porták, nyitott szívek - Tavaszi portanyitogató a Zala-völgyébenTöbb zalaegerszegi helyszínen ültettek fát a VG Kft. munkatársaiVáltozik a zalaegerszegi helyi autóbusz-közlekedés április 26-tólA Fidesz-KDNP frakció a legfontosabb közgyűlési döntésekrőlTojáskeresés sok csokival a Göcseji FalumúzeumbanZalaegerszeg fejlődött a legdinamikusabban 2014-2024 között -
rovatunk hírei
top 10
A ballagások napja volt a szerda ZalaegerszegenMásodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területéreRetro majális, kutya majális, azálea virágzás ZalaegerszegenA kígyó és az oroszlán címmel jelent meg Szalai Szimonetta első regényeZrínyi és Arany a magyarérettségi feladatai közöttMájus 7-től partfal helyreállítás kezdődik a Bozsokihegyi úton Titkos csalók: Célkeresztben a fiatalokGondos tervezés- Gondtalan nyaralás! Hogyan fizessünk a nyaralás alatt?S.Ö.R. - Shakespeare Összes RövidítveTáncművészet Világnapja - Gálaműsor