Archivum
Pályázati sikerek Semjénházán
Pünkösdvasárnap nagy sikerű falunapot tartottak Semjénházán, ahol főzőverseny, nemzetiségi kulturális műsor, valamint „Lányok – Asszonyok” és „Alsó utca” – „Felső utca” közötti futballmérkőzések is szórakoztatták a jelenlévőket. A program szervezői a gyermekekről sem feledkeztek meg, akiket légvár, körhinta, valamint arcfestés és gyöngyfűzés várt. A rendezvény megtartását a horvát kisebbségi önkormányzat, valamint a megyei közgyűlés támogatása is segítette. A falunapon külön okot adott az örömre, hogy olyan beruházások indulhatnak el az idén, melyek évtizedekre meghatározva a fejlődést, merőben új megjelenést is kölcsönöznek majd a településnek. Minderről dr. Szirti Tibor polgármesterrel beszélgettünk.
– Több éves előkészítő munka után a következő hónapban megtörténhet a térségi szennyvízprojekt támogatási szerződésének aláírása. A nettó 414 millió forintos költségvetésű beruházás Semjénháza település történetének legnagyobb mérvű fejlesztéseként valósulhat meg az elkövetkező években.

A helyi lakosok is nagyon várják a szennyvízcsatorna-hálózat kiépítését, hiszen többségében már befizették az érdekeltségi hozzájárulások összegét. Ehhez kapcsolódna az a beruházás, mely négy helyszínen új buszöblök és fedett buszváró helyiségek létesítését tenné lehetővé. A kistérséget érintő fejlesztési célra a Dél-Zala Murahíd Letenye Többcélú Társulás nyújtott be pályázatot, melyet a nyár folyamán fognak elbírálni.
Semjénházán a volt iskolaépület felújítása folytathatja az építési beruházások sorát, mivel az önkormányzat pályázatot nyert az épület integrált közösségi szolgáltató térré alakításához.
– Több elgondolás is született korábban az épület hasznosítására, a pályázati sikernek köszönhetően pedig most már megkezdődhet az IKSZT kialakítása. Azonban ennél a beruházásnál is fontos kérdés, hogy mikor tudjuk megkötni a támogatási szerződést, mely után megkezdhetjük a kivitelezést.
A bruttó 62 milliós projekt – melyben 50 millió forint az elnyert támogatás – egy fő foglalkoztatását is segíti három éven át. A továbbiakban a belterületi csapadékvíz-elvezető rendszert is szeretnénk kiépíteni. A fejlesztésre pályázatot kívánunk beadni, a kiviteli tervek elkészítése és a szükséges engedélyek beszerzését követően.

Úgy vélem, az előbb említett három beruházásra ez a fejlesztési projekt teheti fel a koronát. A belterületi utak is megújulnak a szennyvízberuházás kapcsán, ami az említett fejlesztési elképzelések megvalósulásával együtt megközelítőleg 800 millió forint forrásbevonást generálhat a településen az elkövetkező években.
Sikerült ehhez a szükséges alapokat letennünk, így most abban bízhatunk, hogy ezek, a jelenlegi önkormányzati ciklus gazdasági programjában meghatározott célok minél előbb megvalósulhatnak.
Mindemellett a közeljövőben megvalósulhatnak más elképzelések is, mint például az Iván-hegyen történő villamos hálózat kiépítése. Távlati elképzelésként pedig jóléti víztározó épülhet meg a Rigyáci patakon, mondta végül dr. Szirti Tibor.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Takács Nóra bronzérmet szerzett az EYOF-onIszapmederbe esett lovon segített a szolgálaton kívüli rendőrAszfaltozás a zalaegerszegi Kossuth utcábanAugusztus 6-ig várják a csapatok jelentkezését az AquaCity főzőversenyéreElőször rendeztek strandkézilabda tornát az Aquacity-benHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárokVersenyképesség és hatékonyság - kerekasztal-beszélgetés a kamaránálLezárják a Kossuth Lajos utca Berzsenyi Dániel- és Petőfi utca közötti szakaszátJúlius 21-től szegélycsere Zalaegerszegen, a Budai Nagy Antal utcábanTisza kongresszus Nagykanizsán - ismertették a párt főbb programjait -
rovatunk hírei
1000 üdvözlőlap és meghívó Verdák: Al Barátokra lel101 híres bombázó Traffipax infó 2016.Július 20.Páka szerethető, élhetőSármellék sikereiNaperőmű létesülhet Söjtörön"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Tavat kerülő vesebetegekKöszöntötték az 500 ezredik ügyfelet top 10
Nyáron az öntözés miatt ötven százalékkal növekszik a vízfogyasztásHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárokBezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetÉrettségi tétel lett Balaton László és a Göcseji DombérozóTrópusi lepkéket nevel a 10 éves zalaegerszegi fiúIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetMegújult az Ady utca egyik helyi védettség alatt álló lakóházaBrád András divattervezőre emlékeznek az átépülő Ruhagyár homlokzatán?Negyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky téren