Archivum
Mozgalmas és eredményes
A cég idén ünnepelte fennállásának ötvenéves évfordulóját. Ez a tény azonban nem jelentette azt, hogy az elért eredmények felett kényelmesen ünnepelt. Az idei évben is feszített ütemben zajlott az élet a Zalavíz Zrt-nél. Több befejezett beruházást adtak át, ugyanakkor további fejlesztések kerültek napirendre.
A Zalavíz Zrt. 2010-es éve
„Ötven év nagyon sok és egyben nagyon kevés is lehet... kevés, ha az ember csak ennyit él, és kevés, hogy minden személyi és vállalati cél megvalósuljon ennyi idő alatt. Sok viszont abban az értelemben, hogy csak kevés cégnek adatik meg, hogy megérje, és ilyen kiváló gazdasági erőben érje meg ezt a kort. Azonban elegendő ahhoz, hogy sikereket és elismerést vívjon ki. Nekünk sikerült és erre büszkék lehetünk.” – mondta dr. Burján Richárd a Zalavíz Zrt. jubileumi ünnepségén.
Kihangsúlyozta, hogy a minőségre való törekvés eddig is és a jövőben is a társaság fő célkitűzései között szerepel, amit Steve Jobs, az amerikai sikervállalat, az Apple vezérétől származó idézettel támasztott alá: „Nem készítünk sok mindent, ezért mindenkinek tökéletesen kell dolgoznia, Ha úgy döntöttünk, igenis ezt tesszük az életben, akkor legyünk nagyon jók benne, hogy megérje.“
Az elmúlt év példázta is a Zalavíz Zrt. munkájának eredményességét. Befejeződött a 13 milliárd forintos, a Kohéziós Alap támogatásával megvalósuló szennyvízprojekt második üteme is. A 42 település önkormányzatának részvételével zajló beruházás céljai, a zalaegerszegi szennyvíztelep kapacitásbővítése, fejlesztése, a tisztítás hatékonyságának növelése, és nem utolsó sorban a Balaton vízvédelme. A szennyvíztelepen megvalósult többek között a biogáz-vonal, amely technológia során a szennyvíziszapból rothasztással biogáz képződik, amellyel gázmotorokat működtetve elektromos áramot állítanak elő.
A megtermelt áramot a szennyvíztelepen használják fel. A biogázra épül a társaság újabb beruházása is, amely során Zalaegerszegen épült meg Kelet-Európa első olyan üzemanyagtöltő állomása, ahol a sűrített földgáz minőségű gázt szennyvíziszapból állítják elő. A töltőállomást szeptemberben adták át. A tisztított biogázzal a szennyvízágazat által használt járműveket üzemeltetik majd, eddig egy autó került átalakításra.
Az ivóvízellátás területén is jelentős fejlesztések kezdődtek, idén öt új ivóvízkút létesült a zalai megyeszékhely keleti bázisán. A beruházás során 150 millió forintból, öt százalékos önrésszel létesítettek új kutakat azzal a céllal, hogy a szolgáltatott vízmennyiség ne csökkenjen a vízellátás biztonságának fokozása mellett. A kutakat a Zala völgyében, a pózvai városrészben alakították ki. Hamarosan indul a megközelítően 3 milliárd forintból megvalósuló KEOP-ivóvízprojekt is.
A Zalavíz Zrt. volt a házigazdája az ország legjelentősebb szakmai versenyének, az Országos Víziközmű Szerelőversenynek. A korábbi években csapatuk többször végzett az élmezőnyben, idén szervezőként is jól vizsgázott. A megmérettetés rangját mutatja, hogy az ország 33 vízműve nevezte be szerelőit. A Hévízen megrendezett elméleti és gyakorlati versenyt a résztvevők véleménye szerint nehéz feladatok és jó szervezés jellemezte.
A Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara jelölte a céget az Üzleti Etikai díjra, amelyet 2000 óta adnak át azoknak a magyar vállalatoknak, akik kiemelkedően teljesítenek a partnereikkel, a munkavállalóikkal, a társadalommal és a környezetükkel szemben. Ezzel a megmérettetéssel olyan neves cégek táborába került a vállalat, mint pl. a tavalyi nyertes: a Vodafone, vagy a Fővárosi Csatornázási Művek. Zalaegerszeg Innovációs Díjára is jelölést kapott a Társaság, amire külön büszke a cégvezetés. Ezen felül a véradásokon való dolgozói részvétel támogatásáért a Véradóbarát Munkahely díjat vehette át a Vöröskereszttől.
És végül, de nem utolsó sorban az idei évben került forgalomba a Zalavíz Zrt. által palackoztatott szénsavas ásványvíz ZalaVíz Aquafitt néven, amely fél és másfél literes kiszerelésben a Zalavíz Zrt. ügyfélszolgálatán és a Z+D üzletekben kapható.
Az elmúlt ötven évet tekintve a térség legnagyobb önkormányzati gazdasági társasága, a Zalavíz Zrt. stabil gazdasági mutatókkal, kidolgozott stratégiával néz a jövő kihívásai elé.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Zalaegerszeg és a biciklizés rajzpályázatGondos tervezés- Gondtalan nyaralás! Hogyan fizessünk a nyaralás alatt?Május 7-től partfal helyreállítás kezdődik a Bozsokihegyi úton Másodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területére80.000 forintért kellett meghalnia - Nyitott porták, nyitott szívek - Tavaszi portanyitogató a Zala-völgyébenTöbb zalaegerszegi helyszínen ültettek fát a VG Kft. munkatársaiVáltozik a zalaegerszegi helyi autóbusz-közlekedés április 26-tólA Fidesz-KDNP frakció a legfontosabb közgyűlési döntésekrőlTojáskeresés sok csokival a Göcseji Falumúzeumban -
rovatunk hírei
Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállításaHorváth Csongor Gergő kiállítása a Liszt-iskolábanMészi 65 - kiállítás a Gönczi GalériábanBudaházi Tibor jubileumi kiállítása a Göcseji MúzeumbanVárosi Farsang 2025 - ZalaegerszegMágia a műanyag világban - Dana Puhosh tárlataElkezdődik a volt HEMO felújítása„Az én babám lakodalmast játszik” - népviseleti babák kiállításaÉvindító sajtótájékoztató és ajándékozás a levéltárbanTakács Ágnes alkotásaiból nyílt emlékkiállítás top 10
A ballagások napja volt a szerda ZalaegerszegenMásodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területéreMegújul a Lottó Ruhaház épülete a zalaegerszegi Deák térenRetro majális, kutya majális, azálea virágzás ZalaegerszegenA kígyó és az oroszlán címmel jelent meg Szalai Szimonetta első regényeZrínyi és Arany a magyarérettségi feladatai közöttMájus 7-től partfal helyreállítás kezdődik a Bozsokihegyi úton Holland kerékpáros tanulmányúton járt Bali ZoltánTitkos csalók: Célkeresztben a fiatalokSikeresen szerepeltek a zalaegerszegi gazdász hallgatók az 37. OTDK-n