Archivum
Szociális ellátás, foglalkoztatás
Önkéntes és képzési központot létesített a Zala Megyei Vöröskereszt Zalaegerszegen. A humanitárius szervezet előtt nem ismeretlen az önkéntesség, hiszen valamennyi tevékenységében – például véradásszervezés, adománygyűjtés, szociális és fogyatékosellátás – önzetlen segítők is közreműködnek. Ezért gondolták azt, hogy létesítenek egy centrumot az Október 6. téren fekvő épületükben, ahol képzéseiknek is helyet adnak. Tél van, a tartós hideg nagy kihívást jelent a hajléktalanoknak. Dr. Baracskai Józsefné megyei igazgatótól először a hajléktalan-ellátás nehézségeiről érdeklődtünk.
– Az elmúlt évben is kértük az ideiglenes férőhelybővítést a téli időszakra, amit meg is kaptunk, de kevésnek bizonyult. Hamar jött a tartós hideg, melynek következtében már novemberben túlléptük a férőhelykapacitást 15 százalékkal. Az utcai szolgálatot is meg kellett erősítenünk, krízisjárataink Zalaegerszegen és Nagykanizsán felkutatták a hajléktalanokat, akiknek ennivalót, takarót, gyógyszert szolgálnak. Ebben az időszakban jelentősen több jelzés fut be régiós diszpécserszolgálatunkba is.
A hajléktalanokkal kapcsolatban TÁMOP 5.3.3. pályázati projektet hajtunk végre, melynek képzés, foglalkoztatás és lakhatási támogatás a három fő eleme. A futamidő egyharmadánál tartunk, tizenöten motorfűrész-kezelő képesítést szereztek. Most munkahelyet keresünk nekik, hogy elhagyhassák a szállót. Albérletbe költözhetnek; a kiadáshoz támogatást adunk a projektnek köszönhetően. A másik csoport kárpitosnak tanul.
Több mint egy éve egy roma mentori projektben is dolgoznak folyamatosan. A több lépcsőre épülő programban a célcsoport munkapiaci elhelyezkedését segítik, de információt kapnak a közmunkaprogramokról és a képzési lehetőségekről is.
A Zala Megyei Vöröskereszt a megváltozott munkaképességűek munkapiaci esélyeinek javítása címmel egy projektet hajt végre. Zalaszentgrót és Keszthely térségében zajlik 4M munkapiaci szolgáltatást nyújtó program, ami 2011. november 30-án zárul.
A megyei igazgató beszámolt arról is, hogy februártól térítési díjat kérnek a házi segítségnyújtásért, mivel az állami normatívák csökkenése miatt a folyamatosan növekvő feladatokat már nem tudják ingyenesen ellátni. Az ellátottaknak április elsejéig óránként 80 forintot, azt követően pedig 140 forintot kell fizetniük az úgynevezett „házon belüli“ szolgáltatásokért – például takarítás, mosogatás, etetés, fürdetés –, a gyógyszerkiváltás, bevásárlás, ügyintézés továbbra is ingyenes.
– Január 25-én nyitottuk meg önkéntes és képzési központunkat Zalaegerszegen. 2011 az önkéntesség európai éve, és mivel munkánkat nagyon sok önkéntes, önzetlen ember segíti, úgy gondoltuk, hogy létesítünk egy központi helyet ennek a tevékenységnek, ahol koordinálhatjuk a feladatokat. Az intézmény működésétől azt is várjuk, hogy növekedjen önkénteseink száma, de nemcsak a segítők, hanem a véradók tekintetében is.
Hazánkban önkéntes és térítésmentes a véradás, amelyre itt a központban is felhívnánk a figyelmet. A vöröskereszt sokféle képzést bonyolít le, közöttük az elsősegélynyújtó munkahelyi tanfolyamokat, így arra gondoltunk, akkreditáltatjuk képzéseinket. Ezen szándékunk megvalósítását segíti a képzési központ létrehozása – hangsúlyozta dr. Baracskai Józsefné.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraIdén is a Gébárti-tónál táboroztak a művészeti gimnazistákVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészFelújítják a Hoffhalter utcát Zalaegerszegen