Archivum
Adomány a kórháznak
Egy alkatrésznyi segítség, 113 ezer forint gyűlt össze a Kertvárosi Vigasságok rendezvényen, ahol felajánlásokat lehetett tenni a koraszülöttmentésben használatos modern lélegeztetőgép beszerzéséhez. Dr. Gárdos László, a gyermekosztály főorvosa elmondta, a sok kicsiből gyűlik össze a nagy, és Nyugat-Európa gazdagabb országaiban is jellemzően adományból szoktak műszereket fejleszteni. Ez utóbbi színvonalára egyébként a Zala Megyei Kórházban nincs panasz.
Légeztetőgép a gyermekosztálynak
A koraszülöttmentésben használatos eszközök fejlesztése nemcsak Zala, hanem Vas és Somogy megyékben korán született babáknak is segítséget jelent, hiszen a zalaegerszegi, egyetlen koraszülöttmentő ekkora körzetben illetékes.
Az adomány átadásán jelen volt Rigó Csaba, a kertvárosi városrész önkormányzati képviselője, úgyis mint a Koraszülött Mentő Alapítvány kuratóriumi tagja, Gyutai Csaba alpolgármester és Bogdán Marianna, a jótékony akciót is bonyolító Apáczai ÁMK igazgatója. Közösen számolták meg a felajánlást, mely kicsivel több, mint 113 ezer forint, és egy lépéssel közelebb visz a célhoz. Az adakozók közül a legtöbbet Dén Tamás ajánlotta fel.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humorIdén is a Gébárti-tónál táboroztak a művészeti gimnazisták121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészFelújítják a Hoffhalter utcát Zalaegerszegen