Archivum
Ausztrál advent Zalabéren
Már július végére elkészült, a megújított közösségi ház és plébániahivatal ünnepélyes átadásával a zalabéri hívők azonban megvárták advent első hétvégéjét, hogy még inkább emlékezetessé tegyék a karácsonyi ünnepkörre való készülődést. Az ünnepség szentmisével kezdődött, melyet dr. Mail József, érseki gazdasági helynök, a pápai főtemplom plébánosa celebrált.
Megújult közösségi ház és plébániahivatal
Az istentiszteleten közreműködött mások mellett Pawel atya, lengyel szerzetes és Kiss János atya, aki húsz évet töltött az ausztráliai Melbourne-ben, négy éve pedig Zalabéren teljesíti papi szolgálatát. Ausztrál kapcsolatait is „magával hozta“ a településre, így advent eljövetele alkalmából a helyiek újból vendégül láthatták dr. Gyürk Istvánt és Fodor Lajost, akik mindketten ausztrál nagykövetek voltak.
– A barátságok Ausztráliában köttetnek – utalt köszöntőjében korábbi ismeretségükre Gyürk István, majd méltatta Kiss János ausztráliai tevékenységét, mellyel az ottani magyar közösség lelki gyarapodását szolgálta. – Erős hitével és tenni akarásával itt Zalabéren is találkozhattunk, ahol megerősítette a hívő közösséget. Ausztráliában templomot építtetett, itt új plébániahivatalt és közösségi teret az egyházi tulajdonú ingatlan helyreállításával.
A szentmisén Patócs Johanna operaénekes is énekelt, igaz csak felvételről, mert ezúttal személyesen nem tudott jelen lenni. Nyáron nagysikerű koncertet adott a templomban a fiatal magyar származású ausztrál hölgy, akit az atya szintén Melbourne-ben ismert meg.
A szentmisét követően az ünneplők átvonultak a helyi védettség alatt álló közösségi és plébániaépülethez, amelynek hátsó részét önerőből újították fel, a többi épületrész megújítására pedig pályázatot nyújtott be a plébániahivatal az ÚMVP hármas tengelyére. Húsz és fél millió forint támogatást nyertek el, melyből nemcsak az épület, hanem annak udvara is megszépült. Zalabér új ékességét dr. Mail József, érseki gazdasági helynök áldotta meg, majd Zsuppán József polgármester invitálta a helyieket az önkormányzat szervezte adventi forgatag programjaira.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraIdén is a Gébárti-tónál táboroztak a művészeti gimnazistákVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészFelújítják a Hoffhalter utcát Zalaegerszegen