Archivum
Az első találkozás
Mint már beszámoltunk róla, gazdasági (vállalkozói) szenátus felállítását tervezi a zalaegerszegi önkormányzat. A közeljövőben több beszélgetést is kezdeményeznek, hogy kiderüljön, a helyi kis- és középvállalatok, nagyvállalatok milyen gondokkal küzdenek, milyen elképzeléseik vannak a jövőt illetően, és az önkormányzat hol és miben tud segíteni saját eszközeivel.
Szervezés alatt a gazdasági szenátus
Az első találkozás a múlt héten megtörtént. Gyutai Csaba polgármester és Doszpoth Attila alpolgármester a 3B Hungária Kft.-hez látogatott. A vállalkozás 2009-ben elnyerte a város Innovációs Díját, ezért nem véletlen, miért is esett a választás a Nagy Zoltán ügyvezető által vezetett cégre.
Gyutai Csaba a látogatás során tartott sajtótájékoztatón utalt arra, hogy a zalaegerszegi vállalkozás példamutató a többi cégek számára is: „ez a cég folyamatosan keresi az új megoldásokat, állandó fejlesztéseket hajtanak végre, és olyan, régebben kialakult gépipari iparágat tartott életben, amely az országban piacvezető lett. Saját mérnökcsapattal dolgoznak, saját fejlesztésű termékeket állítanak elő. És az is nagyon fontos, hogy százszázalékos magyar tulajdonú cégről van szó” – fogalmazott a polgármester, és felkérte Nagy Zoltánt, hogy legyen a gazdasági szenátus tagja.
A házigazda a felkérést elfogadta, majd bemutatva a vállalkozást elmondta: négy tervezővel és három fizikai munkással alapították a társaságot, jelenleg 140 főt foglalkoztatnak, 20 százalékuk felsőfokú végzettségű. A saját tervezői csapat 14 mérnökből áll. Szólt az idei év kiemelt fejlesztéséről, a mintegy 265 millió forintos beruházásáról, melynek keretében egy új, ötezer négyzetméteres üzemcsarnok készült el. A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség pályázatán 100 millió forintos támogatást nyertek. Nagy Zoltán hozzátette: e segítség nélkül nem folyna termelés az új üzemcsarnokban.
Doszpoth Attila az új innovációs központ jelentőségéről beszélt és arról, hogy a Zalaegerszegen működő cégek ne csak tudjanak egymásról, hanem ismerjék és segítsék is egymást. Olyan vállalkozások dolgozzanak Zalaegerszegen, akik a fejlődés érdekében összefognak, együttműködnek a műszaki képzésben. A város számít rájuk.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humorIdén is a Gébárti-tónál táboroztak a művészeti gimnazisták121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészFelújítják a Hoffhalter utcát Zalaegerszegen