2025.07.30., szerda - Judit, XéniaZalaegerszeg időjárása

Archivum

Az önszabályozó tanulást segíti

2010. május 18. kedd, 07:35
Címkék:

A szakképzés eredményességének fokozása, a munkaerő-piaci pozíciók, a munkába állás esélyeinek növelése egyaránt célja annak a projektnek, melyet az Észak-zalai Területi Integrált Szakképző Központ (TISZK) valósít meg a zalaegerszegi Csány László Közgazdasági Szakközépiskolában. A 12 megyei középfokú oktatási intézményt tömörítő TISZK támogatást nyert a TÁMOP-kiíráson szervezete fejlesztéséhez, melyről nyitókonferencián tájékoztatták az érdeklődőket.

Tiszk-projekt a Csány-szakközépiskolában

A Csány-szakközépiskola integrálásához nyújt segítséget a pályázaton elnyert 228 millió forint támogatás, melynek segítségével korszerű szakképzési hálózat kiépítése is megvalósul a TISZK-en belül, mondta el Englert Tamás. Az Észak-zalai TISZK ügyvezető igazgatója, valamint dr. Medvegy Tilda (képünkön), az Oktatási Hivatal Nyugat-dunántúli Regionális Igazgatóságának vezetője a szakképzés megújításának szükségességéről, a helyi gazdaság igényeihez alkalmazkodó, gyakorlatorientált szakképzés megteremtésének fontosságáról is beszéltek a projekt kapcsán. 

 

zeg21.jpg

 

Helyre kell állítani a szakképzés becsületét, mely az oktató-nevelő munka, a tananyag és követelményrendszer fejlesztését, valamint a tanulók motiváltságának növelését egyaránt megköveteli – hangsúlyozta Tolvaj Márta vezető projektmenedzser. A projekt eredményeként arra is számítanak, hogy a szakképzés jobban igazodhat a munkapiac igényeihez, és a jövőben nem a munkanélkülieket „ontja”, miközben álláshelyek maradnak betöltetlenül a hiányszakmákban, tette hozzá.

A szakképzés rengeteg kihívás előtt áll, így szemléletváltás is szükséges, hogy elősegítse a megújulást. A továbbképzés során a pedagógusok olyan társas és szociális kompetenciákra tesznek szert, mellyel a tanulási és magatartási problémákat kezelni tudják. Más oldalról külső szakembereket – pszichológust, mentálhigiénés munkatársat kínálunk segítségül a gyerekeknek, amely lehetőség online-tanácsadásban is elérhetővé válik számukra – mondta el a projekt részleteiről Nemes Ferenc szakmai vezető.

Mint fogalmazott, mivel az infokommunikáció az oktatásban, a tananyag és tudásmenedzsment fejlesztésében is megnyilvánul, az iskola a felsőoktatás előszobájává válhat, ahol már nem egy személyhez, egy tanárhoz kötött a tudás megszerzése, hanem egy önállóan használható, korszerű informatikai eszközrendszerhez, mely a motiváltságot is növeli. Ez az önszabályozó tanulás lényege, mely a tanulási képesség fejlesztésével abban is segíti a diákokat, hogy a szükséges tudást a leghatékonyabban sajátíthassák el.

 

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK

Lokálpatrióta hetilap internetes megjelenése

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

Felelős szerkesztő: Vadas Zsuzsa
pvadas@gmail.com
telefon: (92) 599-354
Szerkesztőség és kiadó: 8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi tér 6. Pf.: 199
Telefon/fax/üzenetrögzítő: (92) 599-353
ISSN 1216-9463 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0915 (Online)

A lap újságíró munkatársai:
Antal Lívia
Bánfi Katalin
Pánczél Petra

Megjelenik hetente

Reklámmenedzser: Molnár Lászlóné
(92) 599-353
Hirdetésfelvétel: ZALA-LAP Kiadói Kft.

 

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

ISSN 1418-3943 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0869 (Online)