Archivum
Belvárosi fejlesztések
A nyár folyamán újabb beruházásokra és felújításokra kerül sor a 4-es számú választókerületben, számolt be lapunknak Balaicz Zoltán önkormányzati képviselő. 2009-re végre megvalósult az Ola utcában lakó emberek évtizedes álma, hiszen felújításra került az úttest, a járdák egy része, a parkoló csapadékvíz elvezetése, valamint megújult a zöldfelület is. Az idei évben sor került a sportpálya felújítására és a mellette lévő játszóeszközök újrafestésére, s a munka a továbbiakban 6 millió forintos ráfordítással folytatódik, hiszen parkolók épülnek a lámpabolt mellett, továbbá az Ola utca északi és déli járdaszakasza is felújításra kerül.
Járdafelújítások az Ola utcában
Zajlik a Rákóczi és a Vágóhíd utca sarkán a balesetveszélyes torkolat átépítésére. A beruházás teljes értéke 61 millió forint, az önrész összege 22 millió. A vasút áthelyezése megtörtént, a Vágóhíd utca végén pedig elkészült az új olai megálló a buszfordulóval és a parkolókkal, így a soron következő feladat a Vágóhíd utca bővítése.
Az önkormányzat félmillió forint támogatással járult hozzá a Berzsenyi utca 14–18. számú házaknál lévő homlokzat és árkád felújításához, a Rákóczi úton pedig csatornázási munkák zajlanak, és remélhetőleg az év végén itt is sor kerül új aszfaltszőnyeggel a helyreállításra – sorolja Balaicz Zoltán.
A körzetben lévő intézményekben is több munka zajlik, hiszen 12,5 millió forintos ráfordítással megvalósul a Dózsa-iskola tetőszigetelésének teljes rekonstrukciója, a Kis Utcai Tipegő Bölcsődében felújításra kerül a terasz, az óvodában pedig ablakjavítás és ajtócsere lesz.
Emellett 16.5 millió forint áll rendelkezésre a Zrínyi Miklós Gimnázium utcafronti épületének tetőfelújítására. Reméljük, a következő közbeszerzési eljárás során lesz jelentkező vállalkozó a kiírt munkára. A város az egyházi ingatlanokra is figyel, ennek jegyében 10 millió forintttal támogatjuk az olai templom tetőszerkezetének felújítását – teszi hozzá.
A választókerületet érintő legnagyobb beruházás a következő években zajlik majd, ez pedig a 2013-ig tartó belvárosi rehabilitációs program. A projekt első elemeihez az önkormányzat elnyerte a központi támogatást, amely közel egymilliárd forint.
A piac áthelyezése már megvalósult a Budai Nagy Antal utca és a Várkör utca közötti területre (ez utóbbi utca a nyár végéig felújításra is kerül), a Jákum utcában felépültek az új garázsok, a szükséges területeket jórészt sikerült megszerezni és lebontani, a következő időszak feladatai között pedig szerepel a Piac tér felszíni rekonstrukciója, egy új házsor építése a Sóház melletti területen, egy új belső elkerülő út kiépítése a volt vasúti pálya helyén a Jákum utcától a Vágóhíd utcáig, valamint a Jákum utca, a Munkácsy utca, a Budai Nagy Antal utca, az Október 6. tér, majd végül a Kazinczy tér átépítése és felújítása.
Mivel kiemelten fontos térségről van szó, amelyet a belvárosi rehabilitációs program is érint, ezért nagyon fontos a közbiztonságra való fokozott odafigyelés, ezt külön összeggel támogatták, és folyamatos a kapcsolat a rendőrséggel, a közterület-felügyelőkkel, a polgárőrökkel és a Rendért Egyesülettel is.
Balaicz Zoltán emellett a legutóbbi közgyűlésen kezdeményezte egy új közterületekkel és közrenddel kapcsolatos rendelet megalkotását is, hiszen a térségben sajnos még mindig sok helyen okoz problémát egyes hajléktalanok magatartása.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészIdén is a Gébárti-tónál táboroztak a művészeti gimnazistákA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát Zalaegerszegen