Archivum
Bezárt a megyeszékhelyi Média Markt
Újsághirdetésben tette közzé csütörtökön a Média Markt, hogy bezárja zalaegerszegi áruházát, amelyet 3 éve nyitott meg.
A dolgozókat áthelyeznék
A Media Markt Saturn Holding sajtóosztálya az MTI megkeresésére csütörtökön közölte: a piacvezető társaság "optimalizálja áruházi portfolióját", az átszervezés keretében zárta be a zalaegerszegi üzletét. "Alaposan megvizsgálva a lokális tényezőket, újra kellett gondolnunk a zalaegerszegi áruházzal kapcsolatos korábbi döntésünket. Csaknem 3 év után rá kellett jönnünk, hogy ezen a helyszínen a nyitáskor meglévő várakozásaink nem váltak valóra" - fogalmazott a cégcsoport az MTI-nek küldött válaszában.
A zalaegerszegi áruházban a bezáráskor 43 dolgozót foglalkoztattak. A dolgozók részére a magyarországi üzlethálózaton belül, elsősorban az újonnan nyíló kecskeméti és budapesti áruházban kínálnak álláslehetőségeket. Céljuk, hogy mindazon dolgozók számára, akik az ajánlatukat személyes okokból nem tudják elfogadni, "a lehető legjobb szociális megoldásokat" találják meg, a törvényi kötelezettségeken jóval felül teljesítve.
A cégcsoport bérelte a zalaegerszegi ingatlant, ahol a vevőszolgálat előre láthatóan október végéig tart nyitva. Ezt követően is gondoskodnak a jótállási és szavatossági igények érvényesíthetőségéről.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzés