Zöld Irány Egyesület

közélet
Településeket kapcsol össze
Hivatalosan is átadták az új kaszaházi kerékpáros hidat – és pihenőt. A biciklisek már a nyár folyamán használhatták a város legújabb kerékpáros nyomvonalát, és a kerékpáros egyesületek tagjai is többször tesztelték az utat. Az átadással együtt lezárult a Zöld Zala-Part – Turisztikai célú kerékpárútfejlesztés a Zala mentén és Gébárton elnevezésű projekt. A rendezvényre a kaszaházi híd mellett kialakított kerékpáros pihenőhelynél került sor.

sport
Bringaparkot avattak az Alsóerdőnél
Helyi kezdeményezésre, állami támogatásból valósult meg két hónap alatt az Alsóerdő melletti bringapark, melyet csütörtökön avattak fel a ZKSE utánpótlás csapatának részvételével.

sport
Kerékpározás másként
Pump track avagy pumpapálya épül Zalaegerszegen, az Alsóerdő város felőli oldalán. Érdekessége, hogy a hullámokkal tűzdelt felületen egyfajta pumpáló mozgással hajtani a kerékpárt, lehetőleg tekerés nélkül. A pumpapálya Zalaegerszegi Bringapark elnevezéssel létesül. Kialakítására 10 millió forintot nyert a Zöld Irány Egyesület az Emberi Erőforrások Minisztériumától.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Futsal (6), Ezotéria (4), ŐRSÉGI FUTÓFESZTIVÁL (1), Thúry György Múzeum (26), Önvezető autó (3), SYMA Sport-és Rendezvényközpont (1), Nótafesztivál (3), Bakonyerdő (7), Papp László tagintézmény-vezető (1), SpuriMuri Futó- és kocogó versenyek (1), Igazságszolgáltatás (1), Zala Megye Díszpolgára (2), Strandkézilabda Torna 2017 Lido Strand, Vonyarcvashegy (2), Széchenyi István Egyetemért Alapítvány (1), Gyulafirátót (1), Szegedi Ferenc polgármester (2), Aranyoslapi forrás (1), Irodalmi est (15), Kevesebb menetidő (1), Szívünk Napja (3)