Archivum
Bioerőmű épülhet
Mini biomassza hőerőmű épülhet Zalaegerszegen, a landorhegyi városrészben. A közgyűlés múlt heti ülésén egyhangúlag döntöttek úgy a képviselők, hogy a város költségvetéséből ötmillió forintot fordítanak a szakmai megvalósíthatósági tanulmány kidolgozására.
Az ökováros program keretében valósulhat meg a beruházás
A részletekről a testületi ülést követő sajtótájékoztatón Balaicz Zoltán alpolgármester elmondta: a létesítmény az ökováros program keretében, a helyi hő és hűtési igény kielégítésére, KEOP pályázat segítségével valósulna meg. A megújuló erőforrások területén jelentős előrelépést jelentene és jelentős megtakarítással is járna. Az alpolgármester utalt rá: a Landorhegyen 500 méter sugarú körben számos önkormányzati intézmény található, melyeknek a fűtési igényét szolgálná ki, ha megvalósulna az önkormányzat elképzelése.
A döntések közül kiemelte még a város térfigyelő kamerarendszerének bővítését. E szerint a Piac téren, a Vásárcsarnok épületének déli homlokzatán elhelyezésre kerül egy közterületi térfigyelő kamera. A közgyűlés továbbá fontosnak tartja a rendszámfelismerő szoftverrel kiegészített kamera elhelyezését a Göcseji úti Agip benzinkútnál. Az itt lévő közterületi kamerát pedig áthelyezik a Köztársaság és a Göcseji utak kereszteződésébe, valamint a Hunyadi utcánál elhelyezett közterületi kamera áttelepítéséről is döntöttek. Ez a műszer a vasútállomás előtti térre kerül.
Kerékpárút bővítésére a Nyugat-dunántúli Operatív Program keretében pályázat benyújtásáról is döntés született. Ebben a landorhegyi és kertvárosi városrészeket érintő, illetve a Kisfaludy utcában és a Göcseji úton valósulna meg összekötő szakasz. A szükséges önerő összegét, mintegy 41 millió forintot, sikeres pályázat esetén a költségvetésben biztosítják.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzés