Archivum
Faiparos vizsgaremekek
A tervezéstől a legyártásig tartó munkát tükrözi az a kiállítás, mely a zalaegerszegi Deák-szakközépiskola asztalos és faipari technikus tanulóinak vizsgaremekeit mutatja be az intézmény tornatermében. Közülük is a legjobbakat külön díjjal illetik. Így a megnyitó napján, május 28-án a leginnovatívabb bútor, egy akváriumtartó készítőjének, Milics Norbertnek adott át jutalmat dr. Pintérné dr. Miglécz Erzsébet az INNO-TÉR pályázat alapján a Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány nevében.

Az elismerés kapcsolódik a nevezett szervezet egyik célkitűzéséhez, az innovációs ismeretterjesztéshez. Ennek részeként a kiállítást megelőzően előadást tartottak az iskola faipari osztályaiban tanuló diákoknak. Mivel Pintérné klasztermenedzserként is ténykedik, szakmai szemmel nézte a remekműveket, nemcsak az ötletesség, hanem a kivitelezés mozzanatai szerint is.
Így a legszebbnek és legharmonikusabb hatásúnak ítélt franciaágyat, Kiss Milán munkáját is szakkönyvvel díjazták. Mindkét fiatalember a legmodernebb, CNC technológiával (számítógépes tervezés) is dolgozott. Pintérné elmondta, céljuk és a jelen kiállítás alkalmával ebben segítséget is nyújtottak, az, hogy minél több vállalkozó megismerje a fiatalok munkáit, és akár munkaajánlatot tegyen számukra.

Az immár 10. alkalommal megrendezett vizsgaremek-kiállítás május 31 -én délután zárt, amikor is számos vállalkozó adott át különdíjakat a bútorokra, illetve a közönség szavazattal kinyilvánított véleménye is kiderült. Érdemes nézelődni, hiszen olyan érdekességek is találhatók, mint a hintamotor, a széklétra, ötletes szobainas, sokszögletű fiókos asztal, sakkasztal, de a szinte művészi szintű intarziabetétes bútorok is ritka szépségek. Egyes munkadarabok pedig a helyszínen meg is vásárolhatók.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Takács Nóra bronzérmet szerzett az EYOF-onIszapmederbe esett lovon segített a szolgálaton kívüli rendőrAszfaltozás a zalaegerszegi Kossuth utcábanAugusztus 6-ig várják a csapatok jelentkezését az AquaCity főzőversenyéreElőször rendeztek strandkézilabda tornát az Aquacity-benHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárokVersenyképesség és hatékonyság - kerekasztal-beszélgetés a kamaránálLezárják a Kossuth Lajos utca Berzsenyi Dániel- és Petőfi utca közötti szakaszátJúlius 21-től szegélycsere Zalaegerszegen, a Budai Nagy Antal utcábanTisza kongresszus Nagykanizsán - ismertették a párt főbb programjait -
rovatunk hírei
1000 üdvözlőlap és meghívó Verdák: Al Barátokra lel101 híres bombázó Traffipax infó 2016.Július 20.Páka szerethető, élhetőSármellék sikereiNaperőmű létesülhet Söjtörön"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Tavat kerülő vesebetegekKöszöntötték az 500 ezredik ügyfelet top 10
Nyáron az öntözés miatt ötven százalékkal növekszik a vízfogyasztásHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárokBezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetÉrettségi tétel lett Balaton László és a Göcseji DombérozóTrópusi lepkéket nevel a 10 éves zalaegerszegi fiúIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetMegújult az Ady utca egyik helyi védettség alatt álló lakóházaBrád András divattervezőre emlékeznek az átépülő Ruhagyár homlokzatán?Negyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky téren