Archivum
Féláron vasúton az augusztus 20-i ünnepségre
50 százalékos kedvezménnyel utazhatnak vasúton Budapestre az augusztus 20-i ünnepi eseményekre készülődők. A tűzijáték után Budapestről is és Debrecenből is mentesítő vonatokat indít a MÁV-START Zrt., továbbá egyes vonatok a menetrendben meghirdetettnél hosszabb útvonalon közlekednek.
A MÁV-START Zrt. és a GYSEV Zrt. 50 százalékos, alkalmi menettérti kedvezményt biztosít a Budapest Keleti, a Budapest Déli és a Budapest Nyugati állomásokra, az augusztus 20-án megrendezésre kerülő Szent Jobb körmenetre, a Szentmisére valamint a tűzijátékra utazók részére. A kedvezmény kizárólag belföldi utazásra, 2. osztályon vehető igénybe, 1. osztály igénybevétele esetén a teljesárú kocsiosztály-különbözeti díjat meg kell fizetni.
A kedvezményes utazás leghamarabb augusztus 19-től vehető igénybe; az odautazást augusztus 20-án, Budapestre menetrend szerint 20 óráig megérkező vonattal, a visszautazást pedig augusztus 21-én 24.00 óráig kell befejezni. A félárú menettérti jegy a visszautazásra külön megjelölés nélkül érvényes, tehát nem kell a menetjegyeket lebélyegeztetni.
A tűzijáték után - a várhatóan megnövekvő utasforgalom megfelelő kiszolgálásának érdekében - a Nyugati pályaudvarról mentesítő vonat indul Szegedre 23:30 perckor, Tatabányáról Oroszlányba pedig (csatlakozva a Déli pályaudvarról 23:21 perckor induló és Tatabányára 0:12 perckor érkező vonathoz) augusztus 21-én 0 óra 20 perckor.
A debreceni Virágkarneválról és tűzijátékról visszautazók eljutását segítve is indít mentesítő vonatokat a személyszállító vasúttársaság: Debrecenből 21:31 perckor Szolnok irányába, 22 és 23 óra között pedig különböző időpontokban Nyírábrány, Nagykereki és Mátészalka és Tiszalök állomásokra.
A tűzijátékot megtekintő utasok hazautazásának megkönnyítése érdekében egyes vonatokat a menetrendben meghirdetettnél hosszabb útvonalon közlekedtet a vasúttársaság: a Debrecenből 22:45 perckor induló vonatot Tiszafüred helyett Füzesabonyig, a Kőbánya-Kispestről 22:32 perckor induló vonatot Kunszentmiklós-Tass helyett Kiskunhalasig, a Déli pályaudvarról 23:21 perckor induló vonatot Komárom helyett Győrig, illetve szintén a Déli pályaudvarról 23:01 perckor induló vonatot Pusztaszabolcs helyett Dunaújvárosig.Az augusztus 20-i ünnep kapcsán az idei évben nem változik a vonatok közlekedési rendje.
A MÁV-START Zrt. a legnagyobb utasforgalmat lebonyolító vonalakon - az igényekhez és lehetőségekhez igazodva - a kényelmesebb utazás érdekében a vonatok szerelvényeit megerősítve, több járművel közlekedteti.A személyszállító vasúttársaság az eddigi tapasztalatai alapján javasolja kedves utasainak - a pénztárak előtti sorban állás elkerülése érdekében - a menetjegyek, pót- és helyjegyek elővételi megváltását, vagy az internetes jegyvásárlás igénybevételét.
Az ünnepi vonatközlekedésről a személyszállító vasúttársaság honlapján: a www.mav-start.hu weboldalon és a MÁVDIREKT helyi tarifával hívható 06 40 49 49 49-es telefonszámán lehet tájékozódni.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzés