Archivum
Halálos baleset Vindornyalaknál (Frissítve)
Szerdán reggel 6 óra 40 perckor Vindornyalak felől Zalaszántó irányába haladt a két települést összekötő mellékúton egy Suzuki Swift típusú személygépkocsi, amellyel egy nyugdíjas házaspár utazott.
Nyugdíjas házaspár halt meg a balesetben
Az elsődleges adatok szerint egy enyhe balkanyarban a személyautó áttért az út képzeletbeli felezővonalán és frontálisan ütközött egy menetrend szerint Zalaszántó és Keszthely között közlekedő autóbusszal, amelyen közel negyven utas volt.
A baleset következtében a Suzukiban ülő házaspár a helyszínen életét vesztette. A buszban utazók közül senki sem sérült meg.
A Keszthelyi Rendőrkapitányság szakértők bevonásával vizsgálja a baleset körülményeit. Az érintett útszakaszt a helyszínelés idejére délelőtt 10.00 óráig teljes szélességében lezárták - adta hírül a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzés