Archivum
Közlekedési baleset a 74-es főúton – forgalomelterelés
Ma délelőtt 11.00 órakor közlekedési baleset történt a 74-es főúton a baki tető után a 33+800-as kilométerszelvényben.
A rendelkezésre álló adatok szerint egy kamion haladt Zalaegerszeg irányába Nagykanizsa felől, amikor összeütközött egy vele szemben közlekedő Ford Escort típusú személygépkocsival, amely átért a kamion sávjába. Az ütközés hatására a Ford megpördült, majd a saját sávjában állt meg a forgalommal szembe fordulva.
Az ütközés után egy, a Ford mögött haladó Iveco típusú mikrobusz nekiütközött a Fordnak, a kamionnak pedig egy Nagykanizsa felől Zalaegerszeg irányába közlekedő Mercedes Sprinter típusú mikrobusz hátulról ütközött neki.
A baleset következtében a Ford Escort vezetője megsérült és a járműbe szorult, a kamion pedig az úton keresztbe fordult. A Ford sofőrjét, aki a rendelkezésre álló adatok alapján nyolc napon túl gyógyuló súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett, a tűzoltók kivágták a járműből, majd mentőhelikopter szállította kórházba.
A Rendőrség a baleset helyszínén bevezetett útlezárást jelenleg is fenntartja.
* * *
A 74-es főút 33+800-as kilométerszelvényében ma délelőtt 11.00 órakor történt közlekedési baleset helyszínén bevezetett egészpályásútlezárást a Rendőrség 14.00 órától félpályásra korlátozta. A forgalom megindult.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzés