Archivum
Magyarságélmény Erdélyben
Fafaragásból és hagyományőrzésből vehettek leckét a zalaegerszegi Deák-szakközépiskola asztalos és faipari technikus tanulói ötnapos erdélyi gyakorlatuk során.
Szívesen mennének jövőre is
A Széchenyi Tagiskola és a Baróti Szakközépiskola több éves kapcsolattal rendelkezik, ennek bővítéseként az építészek mellett az idén a faiparosok is látogatást tettek a határon túli iskolában. A költségeket az Apáczai Közalapítvány támogatásával fedezték a 12 tanuló és 3 kísérő tanár számára.
– A kintiek javaslatára kopjafát készítettünk közösen, melyet majd októberben, a Deák-napok alkalmával állítunk fel ünnepélyesen az iskolánk elé – mondta Borvári Ágota faipari mérnök tanár, munkaközösség-vezető.

– Szakmailag milyen kihívást jelentett az erdélyi út?
– Gyakorlat kell hozzá, és a fafaragáson volt mit gyakorolni. Ezért először mindenki sulykolót készített, aztán kisméretű kopjafát, és ezután álltunk neki a 15x15 centiméter átmérőjű és 2,5 méter magas kopjafa készítésének. A kinti diákok, akik művészien bánnak a vésővel, több száz éves hagyományt ápolva tanították a mieinket. A kopjafán egyszerre csak egy fő dolgozhatott, de mindenki sorra került, még én is – teszi hozzá lelkesen. – A tanulóinknak annyira megtetszett a fafaragás, hogy a jövő évi vizsgaremekekbe is szeretnék beépíteni.
– Hogyan érezték magukat a diákok?
– Megdöbbenve tapasztalták a színmagyar beszédet. Hogy az ottani fiatalok szívesen hordják a díszes öltözetet. Szép helyekre kirándultunk, így a fülei kopjafás temetőbe is, ahol elmondták a kopjafaállítás hagyományát. Ezt a szokást újból kezdik feléleszteni. De egyébként is nagyon hagyománytisztelők az erdélyiek. Mindez hatalmas élmény volt a szakmai fejlődés mellett. Hazafelé aztán már arról beszéltek a fiúk, hogy jó lenne máskor is menni. A problémánk, hogy a pályázat csak egyirányú mozgást támogat. Pedig az erdélyieknek anyagilag talán még megterhelőbb lenne az ideutazás.
– Mit tanulhatnának Zalaegerszegen?
– Mivel a technikai felszerelésük fejletlenebb, mint a miénk, ebben és az intarziakészítésben tudnánk újdonságokat mutatni.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészIdén is a Gébárti-tónál táboroztak a művészeti gimnazistákA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát Zalaegerszegen