2025.07.31., csütörtök - OszkárZalaegerszeg időjárása

Archivum

Májusfa a Kertvárosban

2010. május 11. kedd, 15:54
Címkék:

Szép és mesébe illő a szerelem első látásra. Még ritkább a látatlanban feltörő romantika. A mai interneten ismerkedős világban akár ez is előfordulhat. Ez az alapja annak a fának is, mely szintén ritka, mint a fehér holló a városban.

zeg22.jpg

Röviden, egy májusfa virít és hirdeti a gyengéd érzelmeket a Kertvárosban. Bár egy fecske nem csinál nyarat, azért előfordulhat, hogy jövőre többen is kedvet kapnak az efféle hagyományápoláshoz.

Mert, ha az érintett 19 éves hölgynek, aki neve nyilvánosságra hozatalához nem járult hozzá, kicsit „ciki” a dolog, azért láthatóan öröm is bujkál az arcán.

Törhetik is édesanyjával a fejüket, hogy legyen-e és hogyan kitáncolás, ami a szokáshoz tartozik. És mivel négyemeletes ház előtt áll a májusfa, a többi lakót is foglalkoztatja a kérdés.

– Semmit nem vettünk észre, pedig éjfélig tévéztem – meséli az édesanya. – Reggel aztán amikor meglátta a lányom az ablak alatt a fát, kiabált, hogy anya csinálj valamit. Én lefényképeztem, mert emléknek biztosan szép lesz. Annak idején nekem is állítottak.

Pontosan már mi sem tudjuk a szokást, de utánanéztünk az interneten (ugye, de hasznos dolog?). Azt írja, az sem mindegy, milyen fából készítik. És ha a fenyőfa tüskéje kitáncolás előtt lehullik, akkor nem teljesül a szerelem.

– Ha pedig valaki kidönti, azt jelenti, másnak is tetszik a lány – teszi hozzá az érintett.

Van tehát miért izgulni az elkövetkezendő hetekben. De akármi is lesz a vége, néhány mosolyt és egy kis meghökkenést okozott a járókelőknek.

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK

Lokálpatrióta hetilap internetes megjelenése

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

Felelős szerkesztő: Vadas Zsuzsa
pvadas@gmail.com
telefon: (92) 599-354
Szerkesztőség és kiadó: 8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi tér 6. Pf.: 199
Telefon/fax/üzenetrögzítő: (92) 599-353
ISSN 1216-9463 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0915 (Online)

A lap újságíró munkatársai:
Antal Lívia
Bánfi Katalin
Pánczél Petra

Megjelenik hetente

Reklámmenedzser: Molnár Lászlóné
(92) 599-353
Hirdetésfelvétel: ZALA-LAP Kiadói Kft.

 

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

ISSN 1418-3943 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0869 (Online)