Archivum
Megkezdődött
A zalaegerszegi megyei kórház sürgősségi centrumának alapkövét az elmúlt héten tették le ünnepélyes keretek között.
A mintegy 700 millió forintos fejlesztés szükségességéről Manninger Jenő, a fenntartó Zala Megyei Önkormányzat elnöke elmondta: a megye egyik legfontosabb intézményéről van szó, amely az új egészségügyi koncepcióban is fontos szerepet tölt majd be.
Gyutai Csaba, Zalaegerszeg polgármestere hozzátette: megnyugtató, hogy az egészségügyi kormányzat jól látja a megyei kórház helyzetét és a fejlesztés szükségszerűségét. A város számára a megyei kórház színvonala stratégiai kérdés, és az önkormányzat a lehetőségeinek megfelelően hozzájárul a fejlesztéséhez.
Dr. Csidei Irén főigazgató arról beszélt, hogy a kórházban jelenleg a sürgősségi ellátás nem egy helyen valósul meg, hanem a betegfelvétellel együtt 17 fekvőbeteg szakellátó osztályon. A most folyó beruházás lehetővé teszi, hogy a sürgősségi betegellátó rendszer a nap 24 órájában biztosítsa a gyors és megfelelő ellátáshoz való hozzáférést.
A kórház sürgősségi ellátása egykapus rendszer alapján fog működni, vagyis a mentő a sürgősségi osztályra hozza majd például az ellátandó gyerekeket is. Egy közös, 24 órán keresztül működő diszpécserpulthoz érkezik a beteg, az épület megközelítése teljesen akadálymentes lesz. A következő hónapokban az egyes ellátások átköltöztetése folyamatosan megtörténik.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraIdén is a Gébárti-tónál táboroztak a művészeti gimnazistákVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészFelújítják a Hoffhalter utcát Zalaegerszegen