Archivum
MSZP: Aránytalan!
Zalaegerszegen az egyéni választókerületek kialakítását aránytalannak tartja az MSZP városi szervezete.
Major Gábor sajtótájékoztatóján elmondta, választókerületenként a lakosság száma közel sem tekinthető megközelítően azonosnak, hiszen míg például a 2-es választókerületben 3052-en választanak képviselőt, addig a 10-esben 5112-en. Ezért úgy érzik, vannak a városban elsőrendű és másodrendű állampolgárok, az új választókerületi struktúra pedig nem felel meg a jogszabálynak.
A véletlenek sorozatának nevezte, hogy a kifogással élés két napos határideje éppen szombatra esett, így a postára adott kifogást hétfőn kézbesítették, a területi választási iroda vezetője (a megyei főjegyző) ezt elutasította, mondván határidőn kívül érkezett. Személyes érdeklődésre a főjegyző azt a választ adta, hogy a hivatal elérhetőségei ismertek, miért nem próbálkoztak e-mailban vagy faxon elküldeni a párt kifogásait. Major Gábor megjegyezte, a hétvége miatt az elektronikus levelet is csak hétfőn olvasták volna a megyeházán.
A párt helyi szervezete bírósághoz fordul a kifogás elutasítása miatt.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészIdén is a Gébárti-tónál táboroztak a művészeti gimnazistákA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát Zalaegerszegen