Archivum
A kreativitást díjazták
Eredményesen zárult a Zalai Falvakért Egyesület – Önkéntes Centrum Zala megye által 12-18 éves fiatalok, illetve közösségeik számára kiírt ki pályázata. A kétfordulós pályázat célja az volt, hogy minél több fiatal diákot buzdítsanak olyan önkéntes tevékenység végzésére, amely fontos saját maguk és környezetük számára is - tájékoztatott Tóth Norbert, az Önkéntes Centrum sajtószóvivője.
Lezárult az ifjúsági pályázat
A Centrum által felajánlott díjat a Zalabéri Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Óvoda, valamint a keszthelyi Farkas Edit Római Katolikus Szakképző Iskola és Kollégium diákjai által kitalált és megvalósított projekteknek ítélte oda a szakértői zsűri.
Az elbírálásnál előnyt élveztek azok a pályázatok, amelyek eredeti, kreatív ötletet fogalmaztak meg és minél több fiatal önkéntest megmozgattak. Szempont volt az is, hogy minél szélesebb körben bevonják a megvalósításba a helyi közösség tagjait.
A Zala megye iskoláinak kiküldött felhívásra több értékes és izgalmas pályázat érkezett, melyek közül a Zalabéri Iskola „Megyünk, ha segítséget kérsz!” csoportja lett az egyik díjazott, akik december 21-én a Szent Rita Idősek Otthonába látogattak el, ahol egy karácsonyi műsort mutattak be az időseknek, valamint az általuk készített ajándékokat is átadták.
A másik támogatott pályázatot a keszthelyi Farkas Edit Római Katolikus Szakképző Iskola és Kollégium 9 fős csoportja adta be, akik egy marketing órán született ötletet fejlesztettek tovább: a diákok egy iskolai évkönyv készítését vállalták, aminek oldalait azzal tették színesebbé, hogy kampányszerű önkéntes tevékenységeikről számoltak be. Ajándékot gyűjtöttek a zalaszentlászlói gyermekotthon lakóinak, önkéntes ápolási munkát vállaltak a Kapernaum Idősek Otthonában, szelektív hulladékgyűjtési akciót szerveztek és az iskola épületének kitakarítását is önkéntes munkában oldották meg.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraIdén is a Gébárti-tónál táboroztak a művészeti gimnazistákVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészFelújítják a Hoffhalter utcát Zalaegerszegen