Archivum
A vízszint változásait kutatja
Keszthely-Fenékpuszta, a Balaton geoarcheológiai vizsgálata, illetve a Balaton vízszintjének alakulása áll a középpontjában egy német egyetemista szakdolgozatának. Ulrike Grimm izgalmasnak tartja a témát, annál is inkább, mert kíváncsi rá, hogy az ő kutatási eredményei egybeesnek-e majd a korábbi hasonló adatokkal.
Mosolygós Balaton-kutató Lipcséből
Ulrike Grimm szemcsevizsgálatról érkezik találkozónk megbeszélt helyszínére, egy keszthelyi kávézóba. Mosolygós kedves fiatal lány, aki a lipcsei egyetem hallgatója, néhány éve Németországban diákként részt vett egy régészeti projektben, ami Keszthely-Fenékpusztával foglalkozott, s mint utóbb kiderült, ez hosszú időre meghatározta élete alakulását. Abban a programban az ő feladata a térség térinformatikai feldolgozása volt, a kutatáshoz kapcsolódóan. Később, amikor 2008-ban Szíriába utazott, úgy döntött az utat megszakítva megáll egy kicsit Keszthelyen. Annyira beleszeretett a környékbe, hogy a következő évben három hónapra a Balatoni Múzeumba kérte magát gyakorlatra.
Az intézményigazgató, Havasi Bálint irányítása alatt dolgozott, majd tavaly ismét visszatért, akkor már a szakdolgozata miatt. A kérdésre, hogy mennyire kényszer, vagy mennyire izgalmas dolog ez a mostani munka, nevetve válaszol. Ő választotta, és nem is csalódott. Igaz sok munkával jár, és akadnak nehézségek, például a nyelvtudás hiányából fakadóan is, de többen is vannak, akik segítik a kutatásban. Hosszú felsorolásba kezd, hogy kikre számíthatott leginkább: Müller Róbert régész, volt múzeumigazgató, Bubla Zoltán kistérségi projektmenedzser, Czoma László a Helikon Kastélymúzeum igazgatója, a helyi turisztikai iroda munkatársai, Makó András a talajtannal kapcsolatban és Korponai János, hidrobiológus, a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság keszthelyi laboratóriumában segítette célja elérésében.
Emellett az eredmények kiértékelésének egy része Debrecenben történt. A zalaegerszegi levéltár, a természetvédelmi hivatal is partner volt a munkában. Ulrike sokat beszélgetett a Fenékpusztán élő, többségében roma emberekkel, akik elmondása szerint nagyon kedvesek, közvetlenek voltak. A sok mosolygás után komolyra változik a tekintete, amikor arról kérdezem, mire lehet következtetni az elvégzett vizsgálatokból? „Ez egy nagyon érdekes dolog”- mondja. „Következtethetek belőle arra, hogy mikor hogyan változott a Balaton vízállása. Az lesz majd a legizgalmasabb, amikor összevetem a korábban e téren végzett kutatások eredményeivel. Kiderül majd, hogy teljesen egybe esik-e ezekkel, vagy lesznek kisebb, nagyobb ellentmondások. De erről majd akkor lesz érdemes beszélni, ha már minden eredmény meg lesz”- teszi hozzá. Megpróbáljuk rekonstruálni a korabeli Fenékpusztát. Kutatom, hogy milyen volt régen, hogy milyen ma, és azt is, hogy milyen lehetőségek vannak a település jövőjét illetően. Nevetve meséli, hogy még az egyik fenékpusztai kocsmában is többször megfordult, hogy jobban megismerje az ittenieket. Mert nem csak a régészeti leletek fontosak, hanem a környezet, az, hogy hogyan használták régen és ma ezt a környéket, és az miképpen változott ennek hatására.
A kávé kortyolgatása közben aztán elmondja még, hogy miközben a legfőbb cél, a diplomadolgozat elkészülte, és a szükséges ismeretek megszerzése, azért volt ideje az emberek megismerésére és kikapcsolódásra is. Hévízen például jó barátnőre talált, és alkalmanként egy kis sörözésre is kapható volt az itteni fiatalokkal. (Itt gyorsan meg is kérdezi, hogy milyen fotót szeretnék majd a cikkhez, pálinkázóst, vagy laborost. Miután az utóbbira bólintok, folytatja.) Megtudom, hogy munkája eredménye várhatóan ősszel már kézzelfogható lesz. Előtte nagy nyilvánosság előtt előadást kell majd tartania belőle, otthon, Lipcsében. Ha pedig rendben túl lesz a diplomamunkán, valószínűleg újra visszajön, de akkor már azért, hogy az itteni ismerősökkel is koccintson a sikerre.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Zalaegerszeg és a biciklizés rajzpályázatGondos tervezés- Gondtalan nyaralás! Hogyan fizessünk a nyaralás alatt?Május 7-től partfal helyreállítás kezdődik a Bozsokihegyi úton Másodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területére80.000 forintért kellett meghalnia - Nyitott porták, nyitott szívek - Tavaszi portanyitogató a Zala-völgyébenTöbb zalaegerszegi helyszínen ültettek fát a VG Kft. munkatársaiVáltozik a zalaegerszegi helyi autóbusz-közlekedés április 26-tólA Fidesz-KDNP frakció a legfontosabb közgyűlési döntésekrőlTojáskeresés sok csokival a Göcseji Falumúzeumban -
rovatunk hírei
Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállításaHorváth Csongor Gergő kiállítása a Liszt-iskolábanMészi 65 - kiállítás a Gönczi GalériábanBudaházi Tibor jubileumi kiállítása a Göcseji MúzeumbanVárosi Farsang 2025 - ZalaegerszegMágia a műanyag világban - Dana Puhosh tárlataElkezdődik a volt HEMO felújítása„Az én babám lakodalmast játszik” - népviseleti babák kiállításaÉvindító sajtótájékoztató és ajándékozás a levéltárbanTakács Ágnes alkotásaiból nyílt emlékkiállítás top 10
A ballagások napja volt a szerda ZalaegerszegenMásodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területéreRetro majális, kutya majális, azálea virágzás ZalaegerszegenA kígyó és az oroszlán címmel jelent meg Szalai Szimonetta első regényeZrínyi és Arany a magyarérettségi feladatai közöttMegújul a Lottó Ruhaház épülete a zalaegerszegi Deák térenMájus 7-től partfal helyreállítás kezdődik a Bozsokihegyi úton Titkos csalók: Célkeresztben a fiatalokGondos tervezés- Gondtalan nyaralás! Hogyan fizessünk a nyaralás alatt?Sikeresen szerepeltek a zalaegerszegi gazdász hallgatók az 37. OTDK-n