Ajándék az emberi méltóság

                                                                   A misszió: az emberi méltóság

Egyébként is célja az intézménynek a nyitottság, hogy minél inkább megismerjék és elfogadják az itt élőket. Bár, ahogy a telephely vezetője, Szegletiné Ebedli Mária fogalmazott, már az ilyen jellegű intézményeknek a megléte is a növekvő társadalmi tolerancia jele.

Lapunk ottjártakor a Varsóczi Könyvelési Iroda munkatársai hoztak ajándékba minden lakónak, azaz 120 főnek Mikulás csomagot és nyolc házi sütésű szemet és gyomrot gyönyörködtető tortát. Baráti kapcsolatok révén tettek látogatást először novemberben az intézményben és ekkor született az elhatározás, ajándékkal fognak kedveskedni a lakóknak.

- Sokan ismernek minket, egyre több intézményes és egyéb kapcsolatunk van, erre törekszünk is – mondta Maróti Istvánné Nagy Lívia igazgató. – Tavaly kezdtük hagyományteremtő céllal, a fogyatékosok világnapjának rangot adva ünnepi programba. Az idén az érdeklődés miatt bővíteni tudtuk a lehetőségeket. Bábműsor, a Kis-Hétrét együttes koncertje, a lakók által készített munkákból kiállítás, és az idelátogató diákokkal közös kézműves foglalkozás is szerepel ebben.

- Szerettünk volna néhány olyan napot, amikor a lakók csupán élvezői a programoknak, amikor kizárólag csak kapnak – teszi hozzá Szegletiné Ebedli Mária.

Ez utóbbiból nincs hiány. Könnyű ezt belátni ha valaki végigsétál a gondozottak között és látja az itt dolgozók hozzáállását, az ágyban fekvők arcán az egészséges szemlélő számára szinte érthetetlen boldog mosolyt. Azt mondják az ilyen súlyos betegek mellett a békés légkör és a gyengéd ápolás a feladat. Mert ezt megérzik, ez tükröződik vissza az arcukon.

Az intézet missziója az emberi méltóság biztosítása, az embernek maradás minden körülmények között. Hiszen az ellátottak, itt betegek, itt szomorúak, itt ünneplik a születésnapjukat, itt élik meg az évszakok változását és az idő múlását (akár csecsemőkortól az élet végéig.) Kár titkolni nem is igazán tudjuk hogyan reagáljunk, ha halmozottan sérült emberrel találkozunk. Az intézet munkatársai arra bíztatnak, nézzünk csak rájuk bátran, különben nem ismerjük meg őket. Nem tudjuk meg, hogy nem félni kell tőlük, hanem engedni, hogy megfogják a kezünk.

Kevesen alkalmasak, hogy súlyosan sérült embereket gondozzanak nap nap után, az érződik az intézet légkörében, hogy itt az élet legnagyobb ajándékait adják és kapják a gondozottak és gondozók egymástól.