Archivum
Akvarellek és zongoraművek
Veszeli Lajos Balatonalmádiban élő festőművész kiállításával, és Érdi Tamás budapesti zongoraművész koncertjével vette kezdetét az idei évad a Keresztury ÁMK- Hangverseny és Kiállítótermében. Bár látszólag a két nevezett településnek nincs köze egymáshoz, mégsem véletlen, hogy az alkotók Zalaegerszegen vendégeskedtek, és éppen egyszerre.
Emberség és érzékenység a zsinagóga évadnyitóján
Érdi Tamás édesapja, Érdi Sándor újságíró (az MTV egykori Stúdió című műsorának főszerkesztője) ugyanis szintén kötődik Balatonalmádihoz, Veszelivel pedig régóta jó barátságban van a család. Érdi Sándorral a festőművész ismertette meg igazán a balatoni tájat, melynek szépségében – ahogy mondja - nemcsak a valóságban, hanem Veszeli képein át is tud gyönyörködni.
Ezek után talán mondani sem kell, hogy a zsinagógában megnyílt tárlatot Érdi Sándor ajánlotta az érdeklődők figyelmébe. Őszinte, baráti köszöntőjében nemcsak Veszeli alakját, s festészetének lényegét vázolta fel, hanem az is kiderült: Érdi maximálisan ismeri és elismeri a művész életét és munkásságát. Így csak igaz barátok vallanak egymásról.
Veszeli Lajos ritkán fest, nem azért mert lusta, hanem mert ezer más elfoglaltsága is van: tanít, szerkeszt, szervez. Ha viszont ecsetet vesz a kezébe, akkor robban! Érdi szerint ekkor tör ki belőle minden; az emberség, a természet szeretete és a hit. Művészetére a kontrasztok jellemzők. Balatoni táj leheletfinom akvarelleken, hófehér képek, melyek mégis melegséget sugároznak, nagyméretű, sötéttónusú ábrázolások (fekete, üres fészkek, évgyűrűk) és szakadt vitorlák. Ott van mindenütt a halál, az elmúlás, ám a szépség, alázat és az újjászületés lehetősége is, ami a jövő felé visz, s jelzi: valami talán marad utánuk. Egy földi lenyomat.
Persze a humor sem hiányozhat, ezt talán leginkább az egyik tárlóban kiállított „művészpénzek” jelenítik meg: 5 Fitying. Ennyit ér az egész. Talán azért mégsem.
Érdi Sándor úgy érzi, Veszeli Lajos leckét ad mindnyájunknak; lélekből és emberségből.
A tárlatnyitó után Érdi Tamás zongorakoncertjével folytatódott az este. A Bécsi Zeneakadémián végzett fiatal művész – aki újszülött korában egy hibás inkubátorkezelést követően elveszítette látását – ötéves korától zongorázik. Zenei képességeire korán felfigyeltek, majd egy speciális módszer segítségével tanult tovább játszani. Látáshiánya ellenére tucatnyi versenyművet tud, s több CD-je is megjelent már. Repertoárjában főleg Schubert, Mozart, Chopin, Bach, Bartók és Liszt szerepel. A zongoraművész – aki a világ 23 országában koncertezett már – 2008-ban megkapta a harminc év alatti tehetségeknek járó Junior Prima díjat.
Ahogy a művész honlapján (www.erditamas.hu) olvasható, Kocsis Zoltán zeneszerző egyszer úgy nyilatkozott róla: „sokkal érzékenyebben nyúl a billentyűkhöz, mint a látó emberek. Az ő játékában bizonyos dinamikai tartományokban olyan érzékenység van jelen, ami látó embereknél természetszerűleg nem lehetséges. Ezt a képességet talán chopini mértékkel lehet csak mérni. Nem véletlen, hogy a lengyel zeneszerző nagyon közel áll hozzá.”
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészIdén is a Gébárti-tónál táboroztak a művészeti gimnazistákA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát Zalaegerszegen