Archivum
Asztalostanulók gyakorlatoznak
Asztalos szakmunkás tanulók és faipari technikusok munkájától hangosak a napokban is a Deák Szakközépiskola tanműhelyei. A kötelező 90 órás szakmai gyakorlat felénél járnak a 11. és 13. évfolyamos diákok, és mivel jó ütemben haladnak, valószínűleg a munka végére is érnek, mondta Mozsdényi Attila mérnök tanár, gyakorlati oktatásvezető-helyettes.
Új dolgoznak, mint egy faipari cég
Az idei feladat pedig nem más, mint a Kovács Károly Tagkollégiumban elszállásolt sport-akadémiás fiúk számára, 14 emeletes ágy és hozzávaló szekrény készítése.
- Az évközben elsajátított dolgokat gyakorolják a tanulók, miközben munkát végeznek. A tanműhelyi csoporton kívül külső gyakorlati helyszíneken is dolgoznak a fiúk- ismertette Mozsdényi Attila.
– A sorrend azonban mindenhol ugyanaz, először a kézi szerszámok használatában kell jártasságot szerezni, aztán dolgozhatnak a gépekkel. A munka pedig a megrendelésektől függően minden évben más és más. Az új bútor gyártásától a nyílászárók keretéig, vagy éppen a régi berendezések javítása. Iskolán belül és megrendelésre egyaránt. Két évvel ezelőtt 100 ablakot újítottunk fel a Széchenyi Tagiskolában, illetve rendszeresen javítjuk az iskolai tanbútorokat is.
- Mennyire ismerik az emberek ezt a lehetőséget, hogy bejöhetnek az iskolába és rendelhetnek bútort?
- Eddig még mindig volt kellő megrendelésünk. Úgy dolgozunk, mint egy faipari cég. Az előfordulhat, hogy a várakozási idő hosszabb, viszont olcsóbbak a termékek. Ezt mindenki maga mérlegeli.
- Ha az itteni tanműhelyről van szó, mindig megemlítik a jó felszereltséget.
- Országosan a legjobban felszerelt műhelyek között vagyunk. A legmodernebb CNC, azaz számítógép vezérlésű marógéppel rendelkezünk már 6 éve. Illetve a régi berendezéseket folyamatosan újítjuk.
- Hogy értékelték a közelmúltban zajlott vizsgaremek kiállítást?
- Az iskolán belül ennek már hagyománya van. És most első alkalommal kapott ez nyilvánosságot. Ehhez képest sok érdeklődő volt. Szeretnénk ezt a bemutatkozást a jövőben is folytatni. Mert sokan nem gondolják milyen ügyesek a tanulóink. De az idén a pályaválasztási napokon is a szokásosnál nagyobb érdeklődést tudtunk kivívni, mivel mobil gravírozó gépet vittünk magunkkal és a helyszínen dolgoztunk – majd hozzátette a pályaorientációt segítendő a hetedik-nyolcadik osztályosok számára háromféle szakköri foglalkozást is kínálnak.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészIdén is a Gébárti-tónál táboroztak a művészeti gimnazistákA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát Zalaegerszegen