2025.07.30., szerda - Judit, XéniaZalaegerszeg időjárása

Archivum

Bemutatkozott a Nagyítás

2010. június 01. kedd, 15:45
Címkék:

A Deák Ferenc Megyei Könyvtár és a Pannon Írók Társasága irodalmi műhelyének vendége volt a közelmúltban a Nagyítás társadalmi-politikai- és kulturális hetilap. Kiss Gábor könyvtárigazgató elmondta: a rendezvény egy sorozat része. A Pannon Írók Társaságával közösen, sikeresen pályáztak egy programsorozatra, így a jövőben is sor kerül hasonló kulturális eseményekre.

 

                                                                  Nem akarnak népi-urbánus vitát

A beszélgetést vezető Péntek Imre, az írótársaság nevében úgy nyilatkozott az újságról: a magyar kultúra olyan szeletét vállalta fel a Nagyítás, ami sokáig nem került reflektorfénybe. Úgy érzi, lap megfelel az elvárásoknak, s beváltotta a hozzá fűzött reményeket.

nagyitas_3.jpg Csontos János, a Nagyítás főszerkesztője bevezetésképpen elárulta, hogy már 20 éve érzik, lenne egy efféle lapnak létjogosultsága. Voltak hasonló kezdeményezések, de azok vagy havonta megjelenő folyóiratok, vagy kéthetente megjelenő – sem nem hetilap, sem nem folyóirat – kiadványok voltak. Mind a két lap-típus az idő- és helyhiány miatt „lemarad” fontos eseményekről, jelenségekről. Ezért is örülnek, hogy sikerül hetente 28 oldalon megjelenniük.

Brám- Nagy Ferenc és Száraz Miklós György főszerkesztő-helyettesek beszéltek az újság tartalmi tagoltságáról; a politikai, kulturális és társadalmi tematizáltságról. Azt azonban nem szeretnék, hogy úgy nézzen ki a lap, mintha három újságot gyúrtak volna eggyé. Egységre törekszenek. Céljuk, hogy olvasóbarát lapot szerkesszenek, olyan tartalommal, ami máshol nincs. Szeretnének rálátni a világra, s elhelyezni magukat a világ kulturális folyamatában. A líra népszerűsítése érdekében pedig a címlapon mindig egy verset is közölnek, bár kezdetben megoszlottak a vélemények arról, hogy 2010-ben üdvös dolog- e ez.

A beszélgetés további részében szó esett arról is, hogy mennyire kell megfelelniük a konzervatív oldal elvárásainak, s hogy nem az Élet és Irodalom (ÉS) jobboldali testvére kíván- e lenni a Nagyítás. A szerkesztők elmondták: saját szándékaik vezérlik őket, nem törekszenek arra, hogy mindenáron megfeleljenek bizonyos politikai körök elvárásainak. Ha kell szembe is mennek, bár egyelőre az „építésre” helyezik a hangsúlyt. Az új kormány pedig annyira friss, hogy nincs értelme kritikával illetni az elmúlt néhány hetet, hiszen minden alakulóban van. Mindenesetre nem kurzus-lapot kívánnak szerkeszteni, inkább hosszútávra gondolkodnak. Az ÉS-hez pedig nincs értelme hasonlítani őket, hiszen tartalmilag és stílusában egészen más az újság. Annak lehetőségét viszont nem zárják ki, hogy olyan szerzők publikáljanak a Nagyításban, akik az ÉS-nek is írnak; erre volt is már példa.

                                   nagyitas_2.jpg

Száraz Miklós György kiemelte: jó lenne, a lapjukban már nem kellene népi-urbánus vitát folytatni. Tisztában vannak azzal, hogy Budapestről nem lehet megismerni az országot, ezért keresik azokat a vidéki szerzőket, akik meg tudják mutatni, hol tart az ország valójában; legyen szó gazdaságról, kultúráról, vagy társadalompolitikai kérdésekről.

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK

Lokálpatrióta hetilap internetes megjelenése

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

Felelős szerkesztő: Vadas Zsuzsa
pvadas@gmail.com
telefon: (92) 599-354
Szerkesztőség és kiadó: 8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi tér 6. Pf.: 199
Telefon/fax/üzenetrögzítő: (92) 599-353
ISSN 1216-9463 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0915 (Online)

A lap újságíró munkatársai:
Antal Lívia
Bánfi Katalin
Pánczél Petra

Megjelenik hetente

Reklámmenedzser: Molnár Lászlóné
(92) 599-353
Hirdetésfelvétel: ZALA-LAP Kiadói Kft.

 

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

ISSN 1418-3943 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0869 (Online)