Archivum
Birtokviszony a térrel
„Az én MŰ-terem”. Lehetett volna „az én Mű-termem” is a címe Horváth M. Zoltán festőművész aktuális kiállításának, hiszen a szójáték részben erre utal. Részben, de nem egészben, mert egyáltalán nem mindegy, hogy magával a térrel (terem) vagy egy teremmel (termem) van-e birtokos viszonyban a művész.
Műteremhatás a Gönczi Galériában
A Keresztury ÁMK Gönczi Galériájában megrendezett tárlat címe és anyaga jóval túllép egy műterem falain és határain. Például mert egy installációval a kiállítótérben kelt műteremhatást. Aki azonban azt hiszi, hogy az alkotási folyamat kulisszatitkaiba nyerhet ezáltal bepillantást, téved. Ebben a MŰ-teremben ugyanis rendezettség van, míg a hétköznapok műhelyében sokkal inkább rendetlenséget találnánk. Továbbhaladva: a képek maguk is szélesítik a perspektívát, s néhol még a horizonton túlra is ellátunk. Hiába a geometrikus alakzatként megjelenő kék ég, ha alatta (vagy felette) minden határtalan és átlátható.
Ahogy Novotny Tihamér művészeti író a kiállítást megnyitva fogalmazott: egy tér nem annyira determinált, mint egy barlang vagy műterem, hiszen több nyitottság, így több lehetőség is rejlik benne. A lehetőséget a látogató számára is megadja az alkotó a tér kitöltéséhez: a műterem-installáció félbevágott, háromdimenziós alakja (csak cipő és nadrág) egy üres képregény-buborékban áll. Fölötte egy kép, mely keresztet sejtet; Krisztus vagy utak találkozása.
Novotny szerint ezzel a félember alakzattal és a mellette helyet foglaló, sakktáblaszerűen díszített íróasztallal véget is ér a tárlat műterem hatása. A többi, ami látható, absztrakció. Horváth M. ugyanis az egyetemi éveket követően radikálisan szakított a figuralitással. Célja nem más, minthogy lerántsa az elsődleges vizuális élményt; és a redők, gyűrődések, színek, foltok, alakzatok által váltsa ki az igazi hatást.

A kiállítás konkrét műterem jellege talán tényleg csak az installációban érhető tetten, ám a tér-hatás, illetve a már említett térrel való birtokviszony szinte mindenhol megfigyelhető. A végtelenbe haladó lépcsők (ami egy helyütt már Lépcsőtotemmé válik), a Kék fény, a Kék ég, vagy a zöld felületek (Green) csak erősítik az alkotó terének (és így a mi terünknek is) a határtalanságát és sokszínűségét.
em véletlen, hogy Gyutai Csaba polgármester a képzőművész eddigi munkásságát összegezve azt mondta: Horváth M. Zoltán a zalai művészeti életben kinyitott egy ablakot, s azóta frissebb, szabadabb, izgalmasabb levegő érkezik a megyébe.
Ehhez még talán csak annyit lehet hozzáfűzni, hogy ez a friss levegő és a mostani tárlaton alkalmazott „színterápia” arra is képes, hogy egyfajta nyugalmi, meditatív állapotba juttassa a nézőt. A Mű-terem (vagyis az Övé) így a Mi transzcendens terünkké is válik. (A kiállítás december 4-ig látogatható.)
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Parkoló felújítás a Jákum utcábanZalaegerszeg és a biciklizés rajzpályázatGondos tervezés- Gondtalan nyaralás! Hogyan fizessünk a nyaralás alatt?Május 7-től partfal helyreállítás kezdődik a Bozsokihegyi úton Másodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területére80.000 forintért kellett meghalnia - Nyitott porták, nyitott szívek - Tavaszi portanyitogató a Zala-völgyébenTöbb zalaegerszegi helyszínen ültettek fát a VG Kft. munkatársaiVáltozik a zalaegerszegi helyi autóbusz-közlekedés április 26-tólA Fidesz-KDNP frakció a legfontosabb közgyűlési döntésekről -
rovatunk hírei
1000 üdvözlőlap és meghívó Verdák: Al Barátokra lel101 híres bombázó Traffipax infó 2016.Július 20.Páka szerethető, élhetőSármellék sikereiNaperőmű létesülhet Söjtörön"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Tavat kerülő vesebetegekKöszöntötték az 500 ezredik ügyfelet top 10
A ballagások napja volt a szerda ZalaegerszegenMegújul a Lottó Ruhaház épülete a zalaegerszegi Deák térenMásodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területéreEgészséges Zalaegerszeg: együttműködési megállapodás az önkormányzat és a kórház közöttRetro majális, kutya majális, azálea virágzás ZalaegerszegenA kígyó és az oroszlán címmel jelent meg Szalai Szimonetta első regényeHolland kerékpáros tanulmányúton járt Bali ZoltánSzakmai nap a könyvtárak jelenkori kihívásairólZrínyi és Arany a magyarérettségi feladatai közöttMájus 7-től partfal helyreállítás kezdődik a Bozsokihegyi úton