Archivum
Blues vadászok éjszakája
Húszéves jubileumi koncertjére készül a zalaegerszegi Shabby Blues Band. A jeles alkalomra új lemezt is készítettek; a Blues vadász című albumot szintén a koncerten hallhatja először a közönség.
20 éves a Shabby Blues Band
"Ahogy öregszünk, egyre jobb zenét csinálunk" - mondta a friss lemezzel kapcsolatban Kránitz Tóni szájharmonikás, az együttes vezetője. "Modern, 21. századi hangzásra törekedtünk. Ezúttal nem a tradicionális blues dominál, sokkal inkább egy rock-blues stílusú albumot sikerült összehozni."
A CD-n tíz szám hallható, ebből hét saját szerzemény, három pedig feldolgozás. "Klasszikus, ismeretlen szerzőtől származó régi blues-dalokat dolgoztunk át és hangszereltünk újra, melyekhez Lukács Sándor írt szöveget."
A lemezbemutató és jubileumi koncert szeptember 10-én lesz a Grabowsky Clubban, ahol a jelenlegi felálláson (Angyal Tibor- ének, Gál Szabolcs- ének, Kránitz Tóni- szájharmonika, Gedeon Attila- gitár, Németh Attila- basszusgitár, Kovács Barnabás- dob) kívül számos vendég is fellép. Ennek leginkább az az oka, hogy az elmúlt húsz évben körülbelül 25 ember fordult meg a zenekar háza táján. A Shabby Blues Band 1991 júliusában állt először színpadra az Erdőgyöngyében. Az azóta eltelt időszakban hat lemezt adtak ki szerzői kiadásban, s folyamatosan cserélődött a tagság; de olyan is akad, aki elment, majd visszatért. "Tulajdonképpen én vagyok az egyetlen, aki a kezdetek óta és megszakítás nélkül részt veszek a csapat életében és munkájában" - mondja Tóni.
Többórás koncertre készülnek a fiúk
A szombati koncerten, igazi blues-kocsma hangulatot teremtve szeretnék feleleveníteni a zenekar egyes korszakait és albumait. A tervek szerint 42 számot játszanak majd el a több órás buli alatt. Ezek között nemcsak saját dalok, hanem feldolgozások is szerepelnek, annál is inkább, mert most, hogy a Hobo Blues Band megszűnt, igyekeznek az ő szellemiségüket is tovább vinni. Így hoboék első hat évéből (mikor még Deák Bill Gyula is tagja volt a bandának) is ismerős nótákat hallhat a közönség. A koncerten fellép továbbá Puttony HIT-Rock "Vén csavargó rockerkirály", aki már régi barátja a zenekarnak.
Az új lemez - mivel szerzői kiadásban jelent meg - az együttes vezetőjénél, illetve a koncerteken vásárolható meg. A mostani jubileum alkalmából azonban a belépőjegy mellé mindenki kap egy CD-t is ajándékba.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzés