2025.07.29., kedd - Márta, FlóraZalaegerszeg időjárása

Archivum

Egerszegi művészek a Szalonban

2010. július 09. péntek, 18:01
Címkék:

szalon_1.jpgZalaegerszegi Szalon lett az ötévente megrendezésre kerülő Zalai Tárlatból. Idén a megyei önkormányzat ugyanis nem tudott támogatást biztosítani a zalai képzőművészek hagyományos, versennyel egybekötött kiállításához.

 

 

 

 

                                                              Művészeti szemle a zsinagógában

A szalon zsűrije (Wéhner Tibor művészettörténész, Pinczehelyi Sándor festőművész és Péntek Imre költő, a Pannon Tükör főszerkesztője) így „csak” a megyeszékhelyi képzőművészek alkotásait értékelte, s állította ki egy impozáns tárlat keretében a Keresztury ÁMK- Hangversenytermében. Mint azt Farkasi Csilla, az I. Zalaegerszegi Szalon kurátora, s a hangversenyterem igazgatója elmondta: kalandos hónapok előzték meg a kiállítás szervezését, ám végül a város önkormányzatának és a Millecentenáriumi Közalapítványnak a segítségével sikerült lebonyolítani a művészeti szemlét. Harminchárom képzőművészt hívtak a szalonba, közülük 27-en nyújtottak be pályaművet; összesen 69 alkotás került kiállításra. A tárlat méltó képet ad a város képzőművészeti életéről.

                                  szalon_2.jpg

Dr. Gyimesi Endre köszöntőjében örömét fejezte az iránt, hogy három generáció képviselteti magát a kiállításon. Megjegyezte: országos viszonylatban Zalaegerszegen a legtöbb az egy főre jutó képzőművészek száma. A műveket Péntek Imre ajánlotta az érdeklődők figyelmébe.

Az idei Szalon-díjas Fischer Judit festőművész, a különdíjas pedig Frimmel Gyula grafikusművész lett.

(A kiállítás augusztus 28-ig látható.)

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK

Lokálpatrióta hetilap internetes megjelenése

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

Felelős szerkesztő: Vadas Zsuzsa
pvadas@gmail.com
telefon: (92) 599-354
Szerkesztőség és kiadó: 8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi tér 6. Pf.: 199
Telefon/fax/üzenetrögzítő: (92) 599-353
ISSN 1216-9463 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0915 (Online)

A lap újságíró munkatársai:
Antal Lívia
Bánfi Katalin
Pánczél Petra

Megjelenik hetente

Reklámmenedzser: Molnár Lászlóné
(92) 599-353
Hirdetésfelvétel: ZALA-LAP Kiadói Kft.

 

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

ISSN 1418-3943 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0869 (Online)