Archivum
Gálaprogram a Balaton Színházban
A keszthelyi Szendrei Júlia iskolában 19 évvel ezelőtt alapítottam meg a néptánccsoport, ami 2004-ben - mint a Ranolder János Római Katolikus Általános Iskola csoportja - felvette a Tündérrózsa Gyermeknéptánccsoport nevet- emlékezett Aradvári Lászlóné, művészeti vezető a majd száz gyermek bemutatkozását lehetővé tévő, a Balaton Színházban június derekán tartott nagyszabású év végi gálaprogram előtt.
Évzáró műsort adott a Tündérrózsa Gyermeknéptánccsoport
Az ifjabb Aradvári László által rendezett és koreografált teltházas színpadi produkció két fő részből állt. Az első blokkban a csoport alsós leányai és legényei tardonai, somogyi karikázó és kun, illetve rábaközi verbunkos táncokat adtak elő, de futotta még egy látványos reformkori bál előadására is.
A műsor záró része egy régi vásár forgatagát, hangulatát, pezsgő sodrását idézte. Az eszközös táncjáték díszletei is a pergő-nyüzsgő kavalkádból adtak ízelítőt. Galgamenti-, mezőföldi és szatmári táncok mellett a székes-, szakács- és az üveges tánc is a közönség kedvét kereste. A szerepléseken a tanulók az adott tájra jellemző népviseletben jelentek meg.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Takács Nóra bronzérmet szerzett az EYOF-onIszapmederbe esett lovon segített a szolgálaton kívüli rendőrAszfaltozás a zalaegerszegi Kossuth utcábanAugusztus 6-ig várják a csapatok jelentkezését az AquaCity főzőversenyéreElőször rendeztek strandkézilabda tornát az Aquacity-benHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárokVersenyképesség és hatékonyság - kerekasztal-beszélgetés a kamaránálLezárják a Kossuth Lajos utca Berzsenyi Dániel- és Petőfi utca közötti szakaszátJúlius 21-től szegélycsere Zalaegerszegen, a Budai Nagy Antal utcábanTisza kongresszus Nagykanizsán - ismertették a párt főbb programjait -
rovatunk hírei
1000 üdvözlőlap és meghívó Verdák: Al Barátokra lel101 híres bombázó Traffipax infó 2016.Július 20.Páka szerethető, élhetőSármellék sikereiNaperőmű létesülhet Söjtörön"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Tavat kerülő vesebetegekKöszöntötték az 500 ezredik ügyfelet top 10
Nyáron az öntözés miatt ötven százalékkal növekszik a vízfogyasztásHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárokBezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetÉrettségi tétel lett Balaton László és a Göcseji DombérozóTrópusi lepkéket nevel a 10 éves zalaegerszegi fiúIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetMegújult az Ady utca egyik helyi védettség alatt álló lakóházaBrád András divattervezőre emlékeznek az átépülő Ruhagyár homlokzatán?Negyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky téren