Archivum
Harmonikarajzok a falon
Ritkán látható alkotások, harmonikarajzok díszítik a zalaegerszegi József Attila Városi Könyvtár falát. A látványos, ám időigényes technikával készült munkákat a közelmúltban megrendezett könyvtári tematikus napon állították ki.
Sokan kedvet kaptak az alkotáshoz
Kilenc éve rendez a bibliotéka a gyerekek kívánságai alapján a Magyar Kultúra Napjához kapcsolódóan ilyen jellegű programot, amikor verssel, mesével, rajzzal, játszóházzal irányítják finom mozdulatokkal a kicsik figyelmét a kultúrában és művészetekben rejlő önkifejezés és értékes időtöltés felé.
Az idei rendezőelv a színek voltak. Közel 50 magyar versben fordul elő ez a téma, melyekből választhatott a 114 színpadra álló kisdiák. Előszűrés nem volt, tehát bármely kisgyerek, akit a vers szeretete és a szereplés vágya fűtött, kiállhatott a publikum elé korosztályok szerinti csoportbontásban. Mindenkit díjaztak, oklevéllel, ajándékkal, azaz két első, hat második és 106 harmadik helyezést osztott ki a könyvtárosok és pedagógusok alkotta zsűri. Így, mivel mindenki dobogós lett, senkit nem ért kudarc. A szavalatokat megelőzően a Landorhegyi iskola 4.c osztályos dráma szakköröseinek mesejátéka (felkészítő Óváriné Kalamár Judit és Scheiber Judit), alapozta meg a napot és oldotta a szavalók lámpalázát.
A harmonikarajz kiállításra rácsodálkozva bizonyára sokan kedvet kaptak, hogy hasonlót alkossanak. A munkák jellegzetessége, hogy egyszerre két képet tartalmaznak, melyek attól függően mutatkoznak meg, hogy melyik oldalról nézzük őket. Egy – egy meséből vett két jelenetet örökítettek meg így a diákok, illetve még ovis résztvevő is akadt. Közülük a legszebbnek Óházy Julianna (Napsugár úti Óvoda), Horváth Hanna (Eötvös), Cséber Fanni (Salomvár), Horváth Patricia (Pölöske) rajzát választotta a zsűri.
A tematikus nap az idén is sok érdeklődőt vonzott. Közel 500 gyermek és felnőtt fordult meg ezen rendezvényen. A könyvtárosok már a jövő évi jubileumi programon törik a fejük. Újdonságot nehéz lesz találni, hiszen már nagyon sok jó ötletet megvalósítottak az elmúlt évek alatt.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Takács Nóra bronzérmet szerzett az EYOF-onIszapmederbe esett lovon segített a szolgálaton kívüli rendőrAszfaltozás a zalaegerszegi Kossuth utcábanAugusztus 6-ig várják a csapatok jelentkezését az AquaCity főzőversenyéreElőször rendeztek strandkézilabda tornát az Aquacity-benHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárokVersenyképesség és hatékonyság - kerekasztal-beszélgetés a kamaránálLezárják a Kossuth Lajos utca Berzsenyi Dániel- és Petőfi utca közötti szakaszátJúlius 21-től szegélycsere Zalaegerszegen, a Budai Nagy Antal utcábanTisza kongresszus Nagykanizsán - ismertették a párt főbb programjait -
rovatunk hírei
1000 üdvözlőlap és meghívó Verdák: Al Barátokra lel101 híres bombázó Traffipax infó 2016.Július 20.Páka szerethető, élhetőSármellék sikereiNaperőmű létesülhet Söjtörön"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Tavat kerülő vesebetegekKöszöntötték az 500 ezredik ügyfelet top 10
Nyáron az öntözés miatt ötven százalékkal növekszik a vízfogyasztásHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárokBezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetTrópusi lepkéket nevel a 10 éves zalaegerszegi fiúÉrettségi tétel lett Balaton László és a Göcseji DombérozóIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetMegújult az Ady utca egyik helyi védettség alatt álló lakóházaNegyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenBrád András divattervezőre emlékeznek az átépülő Ruhagyár homlokzatán?