Archivum
Helyi művészek Burgenlandban
Burgenlanba utazik a Zalaegerszegi Szalon képzőművészeti kollekció. November 5-e és november 23-a között az alsóőri Öreg iskolában lesz látható a Keresztury ÁMK - Hangverseny -és Kiállítótermében nyáron megrendezett csoportos kiállítás anyagának egy része.
Alsóőrre utazik a Zalaegerszegi Szalon
Farkasi Csilla, a zsinagóga igazgatója szerkesztőségünknek elmondta: szerették volna, ha ez a gazdag, helyi alkotók munkájából álló kortárs képzőművészeti anyag bemutatásra kerül valamelyik szomszédos országban. Mivel az alsóőri Magyar Média és Információs Központ szakmai koordinátorával Kelemen Lászlóval már korábban is dolgoztak együtt egy határon átnyúló programban, logikusnak tűnt, hogy ott rendezzék meg a tárlatot. Mivel azonban az Öreg iskola kiállítótere kisebb, mint a zsinagóga galériája, csak egy válogatás-anyag utazik most Ausztriába.
A kínálat így is sokszínű lesz, hiszen stílusát és témáját tekintve nagyon változatos műveket választott ki az alsóőri szervező. Összesen 16 zalaegerszegi képzőművész – Bárdosi Katinka festőművész, Bedő Sándor festőművész, Borbás Helga festőművész, Budaházi Tibor grafikus, Farkas Ferenc szobrászművész, Fischer Judit festőművész, Fischer György szobrászművész, Frimmel Gyula grafikus, Horváth M. Zoltán festőművész, Nagy Kálmán festőművész, Németh János keramikusművész, Németh Klára képzőművész, Németh Miklós grafikus, Tánczos György festőművész, Tóth Norbert grafikus, Szényi Zoltán festőművész – reprezentálja néhány művével nemcsak a várost, hanem a mai képzőművészet főbb irányvonalait is.
Az elképzelések szerint az alsóőri kulturális intézettel hosszabb távon is szeretne a hangversenyterem amolyan cserekapcsolatot kialakítani. A továbbiakban burgenlandi művészek jönnek majd Zalaegerszegre. A jövő évi Szalont pedig már úgy szeretnék megrendezni, hogy az itteni tárlat után az egész anyag Ausztriába mehessen egy nagyobb bemutatóra.
(Címlapfotó: Fischer Judit festőművész egyik alkotása)
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humorIdén is a Gébárti-tónál táboroztak a művészeti gimnazisták121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészFelújítják a Hoffhalter utcát Zalaegerszegen