Archivum
Kulturális körjárat
Lassan hátunkra vehetjük a jól megtömött túrazsákot, és teljes menetfelszerelésben nekivághatunk a nyári fesztiváloknak. A következő egy-másfél hónap bővelkedik kulturális és összművészeti találkozókban; a lelkesedésnek csak a pénztárcánk karcsúsodása szabhat határt.
Dunántúli fesztiválajánló
Bár Zalában ritka az országos népszerűségnek örvendő és tömegeket vonzó fesztivál, azért nem kell búsulnunk, néhány közeli színhely biztos kárpótol minket.
Július 23–augusztus 1. között ismét megrendezésre kerül a Művészetek Völgye. Méghozzá az igazi; a hét településen (Kapolcs, Vigántpetend, Taliándörögd, Monostorapáti, Öcs, Pula, Nagyvázsony) zajló össznépi megmozdulás.
Ez lesz a 20., jubileumi találkozó. Sorrendben persze a huszonkettedik, ám a 2008-as „kapolcsi bűvészkedés” és a 2009-es falunappá zsugorodó „fesztiválutánzat” nem számít. Annak ellenére, hogy Márta István főszervező idén egyetlen tévécsatornán sem panaszkodott pénzhiányra, mégis összegyűlt annyi, hogy színvonalas eseményeknek nézünk elébe.
Az idei völgy erős lesz világzenében (Öcs), jazz-ben és egyházzenében (Kapolcs), valamint alterockban (Monostorapáti). A muzsikán kívül rengeteg kiállítás, irodalmi program és színházi előadás várja az érdeklődőket. A Művészetek Hölgye idén Palya Bea énekes, aki beszélgetéseket vezet majd, és táncolni, énekelni is tanít.
A „Völgyextrém” címet idén Hobó kapta, aki különleges programokkal lép fel.
A völgy után érdemes lesz hegyre menni, méghozzá a Villányi borvidék egyik településére, Palkonyára (illetve a két szomszédos faluba, Kisharsányba és Nagyharsányba). Harmadik éve rendezik meg augusztus 4–8. között az Ördögkatlan Fesztivált a fővárosi Bárka Színház művészei.
Az esemény valójában a Művészetek Völgyéből nőtte ki magát, hiszen a bárkások Pulán táboroztak éveken keresztül, ám a kapolcsi fesztivál csökkentett költségvetése miatt 2008-ban kiszorultak a pulai „kikötőből”. A pécsiek felkérése viszont épp jókor jött nekik. Az Ördögkatlan fővédnökei kezdetektől Törőcsik Mari és Cseh Tamás, utóbbi sajnos már csak az égi szférákból őrködhet az események felett.
A programok egy része viszont éppen a legendás zeneszerző-énekesnek állít emléket. A zalaegerszegi születésű, ám Pécsett élő Jordán Katica képzőművész például Cseh Tamás-dalokat „ültetett át” képregény formába. Az Ördögkatlanon ott lesz még többek között Másik János, Víg Mihály, Rutkai Bori, Takács Eszter, Kobzos Kiss Tamás, de Háy János író, valamint Kapa és Pepe is.
Augusztus 13–22. között érdemes lesz többször is átugrani a szomszédos Őrségbe, ahol 2002 óta minden évben megrendezésre kerül a Hétrétország Fesztivál, felsorakoztatva a tájegység kulturális, néprajzi és természeti értékeit, számos más neves előadó produkciója mellett. A „szerek” világának titokzatos portái kinyílnak, és hamisítatlan házi rétesekkel, dödöllével várják a betérőt, s közben a hagyományos gazdálkodással is meg lehet ismerkedni.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészIdén is a Gébárti-tónál táboroztak a művészeti gimnazistákA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát Zalaegerszegen