Archivum
Nem kelt útra minden gólya
Október első hétvégéjén ismét madármegfigyelésre hívja a természetbarátokat a Magyar Madártani Egyesület. Zalában a szokásos helyszínen, Fenékpusztán és a Kis-Balatonon a Zalavári töltésen lehet bekapcsolódni a két napos programba. Sajnos az idén nemcsak a vonuló madarakat lehet szemrevételezni, hanem azokat a fiatal gólyákat is, akik a nyári hűvös időjárás áldozataiként nem tudtak útra kelni, tájékoztatta lapunkat Darázsi Zsolt, az egyesület zalai titkára.
Madárlesen a Kis-Balatonnál
- A júniusi hűvös időjárás miatt jelentős volt a fészekalj pusztulás. A gólyák másodköltésbe kezdtek, ám az így későn kikelő madarak még túl fiatalok ahhoz, hogy útra keljenek. Ezért országszerte jellemzően vannak itt maradó gólyák, akikről gondoskodni kell. A fenékpusztai madármentő helyen jelenleg 8 ilyen van, ami négyszerese a szokásosnak. A kitelelésben segítjük aztán tavasszal elengedjük őket, remélve, hogy csapathoz verődve jövőre már ők is elvonulnak nyár végén. Egyébként nem az itteni téli hőmérséklet a gond, hanem a táplálékhiány. Az idei nyáron vészesen rossz volt a költési arány, átlagosan 1,6 fióka, míg a 2,5 lenne az ideális. A párok száma viszont összességében stagnál néhány éve. Ez jó hír is lehetne, ha nem vennénk figyelembe, hogy 20 évvel ezelőtt mennyivel több gólyapár volt. Figyelemfelhívó jelleggel ezért volt a tavalyi a gólya éve. Az idei pedig a fecskéké, akik katasztrófális helyzetben vannak – mondta Darázsi Zsolt.
- Segíthetnek – e a madármegfigyelésen kívül más módon is a civilek?
- Villanypásztorra lenne szükségünk Fenékpusztán. És aki tud készítsen a tavaszra odúkat a saját lakhelye környékére. Ehhez gyakorlati tanácsokat az egyesület honlapján (www.mme.hu) lehet találni.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humorIdén is a Gébárti-tónál táboroztak a művészeti gimnazisták121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészFelújítják a Hoffhalter utcát Zalaegerszegen