Archivum

Népművelők találkozója Gébárton

2010. szeptember 29. szerda, 19:19

Címkék:

Az 1973-ban Szombathelyen végzett népművelők osztálytalálkozójának volt helyszíne a zalaegerszegi Kézművesek Háza. Akkoriban e főiskolai képzésre csak Debrecenben és Szombathelyen volt lehetőség, így az egész Dunántúlról és még az Alföldről is érkezett hallgatókból jött össze a 45 fős osztály. Érdekesség, hogy az elmúlt három évet leszámítva nem találkoztak egymással az „öreg diákok”, az utóbbi időszakban viszont évente együtt töltenek egy kellemes hétvégét.

Mindenhez értettek egy kicsit

Az idén Zalaegerszeg volt a soros összejöveteli hely, a szervező személye, Szabóné Robb Aranka révén.
Akkoriban a „minden faluban legyen egy népművelő – könyvtáros” elv volt érvényben, ezért elhelyezkedési gondok nem akadtak, sőt még válogatni is lehetett a munkahelyekből. Megbecsült és elismert hivatás volt a népművelő, melyből a 8. évfolyamot jelentette a fent nevezett osztály. Az aranykornak a rendszerváltás vetett véget, amikor is ezen foglalkozású embereket küldték el elsőnek a munkahelyekről.

- Amikor még pályakezdők voltunk a spontán közösségi tevékenységek, a hagyományok letűnőben voltak. A népi vonal közel sem volt olyan divat és elismert, mint ma – mondták a népművelők. – Sikk volt viszont a sok ismeretterjesztő előadás, szinte bármilyen témában. Akkor indultak a kertbarát körök, a különböző klubok. Az egycsatornás, hat adásnapú tévé, az orsós majd kazettás magnók megjelenésének kora volt ez. Mindenhez értenünk kellett egy kicsit, akár filmvetítésről volt szó, mert a technikai újdonságok először a közösségi klubokban jelentek meg.. Ha nem volt elég pénzünk megnézni egy műemlék templomot stoppal mentünk, vagy éjszaka havat lapátoltunk, hogy előteremtsük a rá valót. Kalandos évek voltak – mondják csillogó szemmel, megszakítva a nótacsokrok sorát, mellyel az estét múlatják. – Nem volt kötelező a felvételihez a jó zenei hallás, nem kellett énekesnek lenni, de a zeneesztétikában, a művészetekben jártasságot kellett szerezni, hanem is nagy mélységben. „Csak” annyira, hogy az elvárásoknak megfelelő színvonalas programokat tudjunk szervezni. A későbbi években aztán specializálódtunk a tudást illetően.

- Hogy érzik mit tettek hozzá a munkájukkal a világhoz?

- A lelkületünket, a tisztességességet, az új iránti fogékonyságot.

- Mi lett a sorsuk a rendszerváltás után?

- Mi már közel húsz éves munkával bizonyítottunk és kinőttük annyira magunkat, hogy legyen állásunk. Nem fenyegetett az utcára kerülés veszélye. Viszont a fiatalok, az utódaink bőrén keresztül érezzük ezt a problémát. Félő, hogy itt megakad egy lánc. Ma is kellenének a népművelők, ha nem is minden faluba, de minden körzetbe, igen. Nem lehet az itteni közéletet ilyen szempontból magára hagyni. Mert ma a világ egészen más, mint az egykori falvakba. A népművelő tevékenységbe nagyon sok minden beleférne. Az elmúlt 40 évben mi rengeteg örömre leltünk ebben a munkában, mindig megtaláltuk, hogy hol lehetne segíteni, és ha valamit el akartunk érni, azt kiharcoltuk az emberek érdekében. Ma ugyan a hagyományápolás divat, de félő, hogy show lesz belőle.