Archivum
Ötvenszer mutatták meg
Az ötvenedik kiállításra került sor a közelmúltban a Zalaegerszegi a József Attila Városi Könyvtárban. A gyermekrészlegben 2006-ban indult, a „Megmutatom magam” sorozat, mely során egy-egy hónapig állíthatják ki munkáikat az erre kedvet érző diákok. A program sikeréről egyetlen adat: 2013. januárjáig betelt az előjegyzési naptár, akkora az érdeklődés.
Bárkit szívesen látnak!
- A paksi könyvtárban tett kirándulásunk során láttunk hasonlót, innen jött az ötlet – mondja Horváth Anikó könyvtáros. - Eleinte a környező iskolákból voltak jelentkezők, aztán híre ment a lehetőségnek. Első kiállítónk a Pais iskolából volt, az első városkörnyéki pedig Salomvárról. Vannak törzs iskolák, óvodák, akik rendszeresen jönnek, de nyitottak vagyunk és bármely intézményt szívesen fogadunk.
A legtöbb kiállítást az Eötvös-iskola diákjai mutatták be, ahogy az ötvenedik tárlaton is az ő műveik szerepelnek: Rosta Hella hatodik osztályos diák rajzai és festményei képében. A kislány személyiségét és alkotásait az alsó és felső tagozaton rajzot tanító pedagógusai, Horváthné Sümegi Mária és Düh Lászlóné mutatták be, rövid műsor keretében.
- Eleinte csak kiállítás volt, később bővült ez ajánlással, műsorral, a kiállító gyerekekről készült fényképes bemutató tablóval, sajtó jelenléttel. Az óvodások tesznek ki leginkább a műsorokkal. Aztán akadt, aki felnőttes komolysággal (gyerek)pezsgőt szolgált fel a megnyitón- emlékezik a könyvtáros a vendégkönyvet lapozgatva.
- Művészek, művésztanárok is jelen vannak egy-egy ilyen alkalommal?
- Volt már nálunk néhányan. Legtöbbször a tanítók, tanárok nyitják meg a kiállítást, de volt hogy a báty vagy az apuka. Ki ahogyan szeretné. A pedagógusok közül Farsang Ildikót emelném ki. A Landorhegyi - iskolában tanító pedagógus megnyitói nagyon alapos szakmai elemzésűek, gyermeklélektani megközelítésűek.
- Van -e valamilyen kitétel?
- Mi a háttérszervezést vállaljuk, a többi a kiállítók igénye szerinti. Milyen témával, munkával, hány alkotással jönnek. Elég vegyes is volt a kép.
- Ki tudna emelni valakit?
- Talán Végh Martint. A Békeligeti-iskola diákja tavaly nyár végén mutatkozott be, alkotásai különlegesek voltak. De sok érdekesség is akadt. Ikerpár kiállítónk is volt, már kétszer is sorra kerültek. A rajzok mellett láthatóak festmények, kézműves munkák, akár gyöngyfűzés, papírból készült makettszerű alkotások, vagy egy kicsit elvontabb, mint az „Állati finomságok”. Van akinek a fejlődését mutatja be a tárlat, másnak kedvenc témáit. Érdekes volt amikor zenetagozatos osztály rajzai kerültek a tablókra. Nekem nagyon tetszett a tündérek világát bemutató kiállítás.
- A könyvtár ismertségén, látogatottságán mennyit változtatott ez a lehetőség és az ezzel járó rendszeres sajtónyilvánosság?
- Megnyitókon jön a család, rokonok, ismerősök. De egyébként is a betérő gyerekek és felnőttek megnézik a képeket és kérdezik, hogy mi ez? Volt aki ez alapján jelentkezett, mert nemcsak iskolai keretekben lehet jönni, hanem akár szülői vagy a diákok kérésére. A városkörnyéki iskolákkal pedig még a régi, úgynevezett járási rendszerből, illetve egyéb vers és mesemondó versenyek okán van kapcsolatunk.
Tehát bárkit szívesen látnak, aki megmutatná a nagyközönségnek gyermeki báját, élénk fantázia világát, különös ötletét, bimbózó tehetségét feltáró alkotásait. Csak fel kell iratkozni Anikó néninél, aztán kivárni azt a két évet amíg sorra kerül, addig is plusz motivációt adhat a munkához a közelgő tárlat.
Végül egy kis statisztika az elmúlt öt évről. 34 egyéni és 16 csoportos kiállítást jegyeznek eddig a látogató naplók. Gyakoriság szerint az Eötvös iskola (17), az Ady (9), Pais (8), Landorhegyi (6), egyéb iskolák (3), városkörnyéki iskolák (3), valamint a Landorhegyi, az Űrhajós, a Kodály és a Mikes óvodák éltek ezzel a bemutatkozási lehetőséggel.
Rosta Hella rajzai március 1-ig láthatók.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Zalaegerszeg és a biciklizés rajzpályázatGondos tervezés- Gondtalan nyaralás! Hogyan fizessünk a nyaralás alatt?Május 7-től partfal helyreállítás kezdődik a Bozsokihegyi úton Másodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területére80.000 forintért kellett meghalnia - Nyitott porták, nyitott szívek - Tavaszi portanyitogató a Zala-völgyébenTöbb zalaegerszegi helyszínen ültettek fát a VG Kft. munkatársaiVáltozik a zalaegerszegi helyi autóbusz-közlekedés április 26-tólA Fidesz-KDNP frakció a legfontosabb közgyűlési döntésekrőlTojáskeresés sok csokival a Göcseji Falumúzeumban -
rovatunk hírei
Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállításaHorváth Csongor Gergő kiállítása a Liszt-iskolábanMészi 65 - kiállítás a Gönczi GalériábanBudaházi Tibor jubileumi kiállítása a Göcseji MúzeumbanVárosi Farsang 2025 - ZalaegerszegMágia a műanyag világban - Dana Puhosh tárlataElkezdődik a volt HEMO felújítása„Az én babám lakodalmast játszik” - népviseleti babák kiállításaÉvindító sajtótájékoztató és ajándékozás a levéltárbanTakács Ágnes alkotásaiból nyílt emlékkiállítás top 10
A ballagások napja volt a szerda ZalaegerszegenMásodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területéreRetro majális, kutya majális, azálea virágzás ZalaegerszegenA kígyó és az oroszlán címmel jelent meg Szalai Szimonetta első regényeZrínyi és Arany a magyarérettségi feladatai közöttMegújul a Lottó Ruhaház épülete a zalaegerszegi Deák térenMájus 7-től partfal helyreállítás kezdődik a Bozsokihegyi úton Titkos csalók: Célkeresztben a fiatalokGondos tervezés- Gondtalan nyaralás! Hogyan fizessünk a nyaralás alatt?Sikeresen szerepeltek a zalaegerszegi gazdász hallgatók az 37. OTDK-n