Rómeó és Júlia diákoknak

                                                                 Tragédiában nincs happy and 

Tompagábor Kornél, a darab rendezője (és Escalus herceg megformálója) magyarázatok helyett inkább elgondolkodtató kérdéseket intéz a tanulókhoz, hogy ezzel segítse az életkori keretek adta minél mélyebb szintű hatást.

A 90 perces bemutató Csajkovszkij azonos című balettjéből vett táncjelenettel indít, s sűríti néhány mozgalmas percbe a tragédia eseményeit. Majd a rendező-narrátor beszélget a diákokkal a darab történetéről, alapkérdéseiről, sőt, mint Montague és Capulet szimpatizánsokat némiképp be is vonja őket az előadásba. Ezt szolgálja a nézőtér elrendezése is, melyben a két családot megjelenítő színészek és mögöttük a nézők egymással szemben foglalnak helyet. Miközben elhangzik fontos momentumként, hogy valójában rejtély marad az ellenségeskedés gyökere. Ennek okát nem kutatják, lényegesebb a „ha nem velünk, akkor ellenünk” hozzáállás, mely a tragédiák forrása a színpadon és azon túl is könnyen bajt okozhat ez a beszűkültség.

A rövidített darabot csak kevésszer szakítja meg magyarázó szöveg, a végén hiányérzetet is hagy. A „vágott” verzió ugyanis nem mondja el, miért nem kapja meg Rómeó a barát üzenetét, és hogy fordulhat ekkor drámába az egész történet. Feltehetően szándékos a kérdőjelhagyás, ezzel is érzékeltetve a tragédia, mint műfaj azon jellemzőjét, hogy a maga happy end-mentes zárásával nyomasztó mélységben képes lökni. A mosolyt fakasztó részletekből mazsolázás és a barátságos narrátor keltette viszonylag kellemes hangulat után gyors váltásként jön a vég, a „most mi van?”, „ez, és ennyi lett a vége?” Magyarázatok nélkül, magára hagyott értetlenséggel. Erősen analóg módon a kegyetlen sorsot megélőket súlytó döbbenettel Ez az érzés biztosan átmegy a diákokhoz, akik ebben a hangulatban kénytelenek elhagyni a nézőteret (ahol feltűnően gyorsan visszatér a hétköznapi, előadás utáni rendezkedés). Mindez hat, nyomot hagy, megérteti milyen erő van az igényes darabokban, a művészi munkában, a színházban.

A bemutató legszebb pillanata a Rómeóra váró Júlia monológja, melyet ezen előadásban három női szereplő ad elő. Ez a változtatás a szerelmet szomjazó, tiszta lelkű nők imájává varázsolja a felhangzó sorokat, s a szexualitást is az őt megillető misztikus magasságokba emeli. A szerelmes lány utolsó boldog pillanatai, paradicsomi állapot, melyet, ekkor már a nézők tudják, az Isteni kegyelemből való kiesés, a szomorú gyász vált fel, s mindez csak percek kérdése.

Érdekesség még, hogy Benvolió szerepét a tündöklő szépségű Kováts Dórára osztotta a rendező, akinek energikus, könnyed játéka feledtetni tudja nyilvánvalóan nem férfias külsejét, így képes hiteles unokaöccsé válni. Szintén meggyőző alakítást nyújt a Dajka szerepében Lőrincz Nikol és az atyai szeretetet megtestesítő Lőrinc barátként György János. A főszerepben Csávás Dóra és Zsíros Viktor látható, akik szerepüknek megfelelően csak és kizárólag a szerelemre koncentrálnak, minden más történés a látóterükön kívül, számukra hangsúlytalanul zajlik.