Archivum
Ságvárisokat, kölcseyseket várnak
Második Öregdiák Találkozójára készül a zalaegerszegi Kölcsey Ferenc Gimnázium. Az egykori tanulókat október 1-én (szombaton) tíz órától várják az intézmény aulájában.
Ismét Öregdiák Találkozó a gimiben
A gimnázium igazgatója, Szűcs Gergely lapunknak elmondta: a tavalyi találkozó alatt megalakult a Ságváris-Kölcseys Öregdiákok Egyesülete is, melynek elnöke Szalai Csabáné dr. Horváth Katalin lett. A civil szervezet nemcsak nosztalgiázni szeretne a régi szép időkön, hanem ötletekkel, építő gondolatokkal segíteni kívánja az iskola munkáját. Lehetőség szerint pártolnák tehetséges, vagy hátrányos helyzetű diákok támogatását is.
Az igazgató szerint fontos, hogy az öregdiákok folyamatosan részt vegyenek az iskola életében, vigyék az intézmény jó hírét, hiszen így még többen kapnak majd kedvet ahhoz, hogy kölcseys diákok legyenek.
Az október elsejei Öregdiák Találkozón a jó hangulatú beszélgetések mellett különféle műsorszámok is várják a régi tanulókat. A tavalyi rendezvényen megtelt az aula, remélik, hogy most is sokan visszatérnek azt alma mater-be.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzés