Sík felületek, 3d-s formák

 Hatvan és harminc a Göcseji Múzeumban

A Göcseji Múzeum időszaki kiállítótermében a 60. születésnapját ünneplő zalaegerszegi Horváth László szobrászművész, és a 30. születésnapjára készülő nagykanizsai Ludvig Dániel festőművész tréfálta meg az összeadás szabályait, de csak azért, hogy egy másfajta harmóniát hozzanak létre. A színek, formák, hangulatok egységét. A két alkotó stílusa és művészete persze korántsem azonos, a különbségek viszont olyan jól kiegészítik egymást, hogy a művek egymás által még hangsúlyosabbá válnak a térben.

Kostyál László művészettörténész, a 60/30 című tárlat rendezője, a kiállítást megnyitva ezekre a hasonlóságokra és különbözőségekre hívta fel a figyelmet. Mindkét művész szűkszavú metaforákban gondolkodik, s szívesen alkalmaznak tömbszerű, zárt formákat és kedvelik a barna, durva, rücskös felületeket. Stílusuk pedig gyakran archaizáló.

E ponton jelentkeznek a különbözőségek is, hiszen míg Horváth László szimbólumrendszere a kereszténységre épül, addig Ludvig Dániel világnézete – a művészettörténész szerint – semleges. Bár akár azt is mondhatnák, hogy őseink (és itt tényleg az ősemberig kell visszamennünk az időben) letisztult, egyszerű, már-már naiv ábrázolásaihoz nyúl vissza. Némi pajzánsággal fűszerezve azt. Ez a viszony azonban semmiképp sem nevezhető semlegesnek. Ludvig Dániel a maga sajátos módján tekint a múltra, s a múltba. Festményein – akár a barlangrajzokon – szinte utalás sincs a háromdimenziós térre. A tárgyak, alakok, állatok a síkban mozognak, ami sokaknak talán ma már furcsán hat.

Horváth László plasztikáira ezzel szemben a kettősség jellemző: egyszerre alkalmaz rozsdás felületeket, valamint fényes, acélból készült íveket. Mintha egy sáros, kopott régészeti leleten itt-ott felvillanna az eredeti anyag, a maga örök szépségében. Így alkot egységet a szobrászművész munkáin a piszkos és tiszta, a szép és a csúf, a múlandó és az állandó.

Ahogy Gyutai Csaba polgármester is fogalmazott a kiállított művekkel kapcsolatban: mintha Várkonyi Nándor és Hamvas Béla szelleme kísértene a teremben. Egy régi, tiszta kor üzenete, mikor még minden együtt volt.

Nos, ez az örök üzenet a két alkotó közreműködésével megérkezett, s a múzeum kiállítótermébe – mint egy értékes szelencébe – zárva várja még a látogatókat. Akik aztán továbbíthatják másoknak is. (Érték)mentés, továbbküldés… örök körforgás.