Archivum
Terepbringások az Alsóerdőn
Könnyed, ám egészséges családi programra, valamint komoly kerékpáros versenyekre számíthatnak azok, akik augusztus 14–15-én kilátogatnak az alsóerdei napközis táborba. Cross Fest 2010 címmel ugyanis nemzetközi Cross country (XCO) és Downhill kerékpáros versenyre kerül sor Zalaegerszegen.
Nemzetközi verseny színes programokkal
A profi (elit) és amatőr versenyzőkön kívül azonban minden sportbarátot és kikapcsolódni vágyó családot várnak a rendezvényre, ahol a versenyeken kívül izgalmas programok is lesznek. Bereczki László szervező, a Zalaegerszegi Kerékpársport Egyesület (ZKSE) tagja érdeklődésünkre elmondta, hogy sikerült elnyerniük a Cross country (hegyi kerékpáros verseny) C2-es kategóriájának lebonyolítását, így egy nemzetközi kupasorozat egyik állomásává válik a város. A versenyzők komoly pontokért küzdenek majd.
A napközis tábor a kétnapos program bázisává alakul, ezenkívül fontos események lesznek az Azáleás völgyben és a TV-toronynál is. Ami a hivatalos megmérettetéseket illeti: „meredek” versenyekről van szó, hiszen a XCO esetében hegyi úton felfelé, a Downhill-nél pedig lefelé kell tekerni, ám ez utóbbi is komoly feladat a terepviszonyok miatt. A szervezők a versenyek köré igyekeztek izgalmas és nem beavatottak számára is érdekes kísérőprogramokat szervezni.
A szombati amolyan felvezető nap lesz. Délután a versenyzők edzései és időmérő futamai zajlanak majd, ám közben a nézőknek szórakozásra is lesz lehetősége. Gyerek futóversenyre, amatőr félmaraton futóversenyre (21 kilométer) kerül sor, ám lesz retro kerékpárverseny is, ahová bárki benevezhet régi „kempingjével” vagy „csepelével”.
A TV-toronynál pedig igazi látványosság, a tűzoltók toronyfutása várja az érdeklődőket. Az országos kupán a lánglovagok időre és oxigénmennyiségre futnak fel a torony külső lépcsőjén a legfelső szintre. Szintén szombaton kerül sor az éjszakai, 27 kilométeres bringatúrára, melyre bárki benevezhet.
Vasárnap tíz órától indul majd maga a Cross country és Downhill verseny, melynek eredményhirdetése délután lesz. A szervezők elképzelése szerint a kétnapos program ideje alatt a napközis táborban számítógépes hegyvidéki kerékpár-szimulátor és „bike expo” is várná a látogatókat, ahol a kerékpárszaküzletek bemutatják a legújabb, 2011-es modelleket.
Bereczki László elmondta, hogy a rendezvénnyel szeretnének hagyományt teremteni, illetve a verseny C1-es kategóriájának lebonyolítását is elnyerni, ami már olimpiai kvalifikációt is jelenthet a versenyzők számára. A családi programokkal pedig az egészségnevelésre, a sport és a természet szeretetére, az Alsóerdő szépségére kívánják felhívni a figyelmet.
Mint mondta, örömteli, hogy egyre többen kerékpároznak a városban, ám sokan nem tudják, hogy merre menjenek egy-egy rövidebb túrára. A program ideje alatt túraútvonalakkal is megismerkedhetnek az érdeklődők.
A szervezők a jövő héten egy jótékonysági bringatúrát is szerveznek, jelképes nevezési díjjal. A befolyt összeget az árvízkárosultaknak juttatják el. A túra – melyre várják a jelentkezőket – Zalaegerszeg és Zalalövő között zajlik, 15–20 kilométeres szakaszon. A programokról részletes információ a www.crossfest.hu portálon olvasható.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészIdén is a Gébárti-tónál táboroztak a művészeti gimnazistákA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát Zalaegerszegen