Archivum
Turnéztak a citerások
Kellemes „nyári munkán” van túl a botfai Válicka Citerazenekar. Júliusban Dél-Franciaországban vendégszerepeltek. 1988 óta ápolnak kapcsolatot a provanceiekkel, Vincent Siano, a helyi Trac amatőr színjátszó csoport alapítója révén.
Franciaországban járt a Válicka Citerazenekar
Azóta kölcsönösen látogatnak egymáshoz, természetesen mindig színpadra is állnak. A botfaiak az idén három francia településen népszerűsítették a magyar népzenét.
Kvártélyuk romantikus helyen, a Beaumes de Venise-ben lévő Notre Dame kápolna - az egyik legszebb románkori emlékmű - szálláshelyén volt. Többek között felléptek az itteni templomban is. 120 perces műsorral készültek, arculatuk megújításával.
- A citera zenén kívül beiktattunk egy énekes és egyéb hangszeres blokkot. Így szóló ének, hegedű, harmonika és klarinét színesítette a műsorunkat – mondta Nagy Kata művészeti vezető. Majd hozzátette, jó érzés volt találkozni francia barátaikkal, és kitelepült magyarokkal, akik örömmel hallottak magyar zenét és szót.
A turné költségeinek egy részét a zalaegerszegi városi önkormányzat támogatta. Részletes élménybeszámolót augusztus 28-án tart az együttes a botfai közösségi házban. Az emlékeken merengeni azonban nem igen lesz idejük, hiszen minden héten van fellépésük és folyamatosan újítják repertoárjukat. Ezen kívül készülnek az együttest támogató citerabarát egylet szeptember 25-én tartandó 20 éves jubileumi ünnepségére.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészIdén is a Gébárti-tónál táboroztak a művészeti gimnazistákA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát Zalaegerszegen