Archivum
Városnapra készülnek
Koncertek, gyermek animáció, közös főzőcskézés, koktélverseny, tűzijáték – rengeteg érdekes programmal készül Zalakaros a július 23-24-25-re meghirdetett Karos Város Napjai rendezvénysorozatára, mellyel az először 1254-ben, Korus néven említett település megalapítására, de a várossá válásra is emlékeznek az itt élők.
Közös főzés és koktélverseny
A város napi programok már június 22-én elkezdődnek: a Karos Sprint Úszóklub ugyanis e napon 24 órás úszással tiszteleg az ünnep előtt. A résztvevőket a Gránit Gyógyfürdő fedett úszómedencéjénél várják.
A város ünnepség a hagyományokhoz híven július 23-án a Kertmoziban ünnepi műsorral kezdődik, melyen városi kitüntetések átadására is sor kerül.
Az ünnepség észtvevői étel és italjegyet kapnak, amelyekért válogatott finomságokat kóstolhatnak a ceremóniát követően a Sportcentrum területén (rossz idő esetén a strandon lévő rendezvénysátorban). Két év óta a Zalakarosi Turisztikai Egyesület ötlete alapján, az önkormányzat által biztosított alapanyagokból a város civil szervezetei, közösségei, szállodái, utcáinak képviselői kezdtek el a város napján főzni a polgárok megvendégelésére. A kezdeményezés nagyon népszerű mind a főzésre jelentkezők, mind az annak eredményét élvezők körében, hiszen idén már 17 szervezet, szálloda, illetve közösség jelezte főzési szándékát. A vendégeknek csupán annyi lesz a dolguk, hogy megkóstolják az étkeket, és legalább egy évben egyszer, ezen a napon igazán ráérjenek leülni, egymással beszélgetni, jó hangulatban elkölteni a finomságokat.
A közös főzőcske és étkezés után pedig a közönség máris tovább vonulhat a Gyógyfürdő térre, hogy a Casino együttes zenéjére kicsit mulasson is.
Másnap, július 24-én már 14 órától várják programokkal a nagyérdeműt. A gyermekek szórakoztatásáról, foglalkoztatásáról felkészült animátorok gondoskodnak. A nagyobbak és a felnőttek számára kerékpáros ügyességi versenyt szerveznek, majd fellép az Eraklin táncklub, este pedig a Zanzibár együttes ad koncertet, az estet tűzijáték zárja.
A vasárnapi nap fő attrakciója a koktélverseny lesz. A közönség nemcsak gyönyörködhet a koktélokban, de kóstolhatja is azokat, sőt, a szervezők komoly show-elemeket is felvonultatnak a verseny során. Hogy mit? Nos, mindent azért most nem árulunk el…
A vasárnap este sem múlhat el zene és tánc nélkül, és minden nap várja a nagyérdeműt a borházak és helyi kézművesek kínálata is.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészIdén is a Gébárti-tónál táboroztak a művészeti gimnazistákA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát Zalaegerszegen