Archivum
Véget ért a "varázslat"
A Göcseji Múzeum eddigi legnagyobb múzeumpedagógiai projektje ért véget - fogalmazott dr. Kostyál László, a Zala Megyei Múzeumok Igazgatóságának megbízott igazgatója, a "Varázslatos ezer év" című program zárórendezvényén.
Lezárult a múzeumpedagógiai évad
A múzeum, nevelési-oktatási intézmények tanórai, tanórán kívüli és szabadidős tevékenységeinek támogatására nyert közel 35 millió forintot a TÁMOP keretében. Szeptember óta 21 szakkört, 42 témanapot és egy vetélkedőt szerveztek a programban résztvevő gyerekeknek. Összesen hat oktatási-nevelési intézménnyel (óvodákkal és iskolákka) kötöttek szerződést, így az elmúlt egy év alatt 1166 diák látogatott el a múzeumba. A foglalkozások során nyilvánvalóvá vált, hogy a történelem és művészettörténet oktatása más módon és más módszerekkel is elképzelhető, mint ahogy az az iskolai tanórákon zajlik. A múzeumi órákon kötetlenebb, játékosabb formában ismerkedhettek meg a gyerekek régészettel, a helytörténettel, a középkori élettel, a fazekasok munkájával és a művészettörténeti korszakokkal.
Az óvodások is élvezték a speciális múzeumi órákat
Kissné Kovács Ágnes projektmenedzser elmondta: minden egyes foglalkozásnál a diákok életkori sajátosságaihoz és az iskolai tananyaghoz igazították az órákat. Olyan volt, mintha a múzeum is egy iskolát működtetett volna, hiszen órarendet, tanmenetet kellett készíteniük, tantermet alakítottak ki, oktatókat hívtak, pedagógusokkal egyeztettek, oktatási segédanyagokat vásároltak.
A gyerekek tényleg birtokba vették a múzeumot, mélyült a tudásuk, s közvetlen közelről megismerhették a múzeumban zajló munkafolyamatokat is. Az igazi siker azonban nem a szigorú statisztikai adatokban rejlik, hanem a gyerekek örömében, kíváncsiságában és az egyre bővülő ismeretükben.
Remélik, hogy a projekt zárását követően is megmarad a kapcsolat az oktatási intézményekkel, s lesz mód arra, hogy továbbiakban is szervezzenek múzeumi foglalkozásokat; annál is inkább, mert érdeklődés és igény bőven akad.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzés