Archivum
Vizsgáztak a leendő vendéglátósok
Vizsgázót, vizsgáztatót egyaránt próbára tett a cukrászok és szakácsok gyakorlati vizsgája június 14-én. A tanulók a drukk mellett nemcsak az idővel, hanem a hőmérséklettel is versenyt futottak. A nagy meleg miatt az egyébként is gyors tempójú munkájukat igyekeztek még fürgébben véghezvinni, nehogy kárba vesszenek a készítmények. A bírálókra pedig nem kisebb feladat várt, mint a több mint 50 féle étel végigkóstolása.
Cukrászok, szakácsok és pincérek utolsó vizsgája
A nevezett évfolyam az utolsó, mely a régi típusú vizsgán bizonyította a három év alatt szerzett szakmai felkészültségét. Jövőre mindezt a 2+2 éves képzés és a modulvizsga váltja majd fel. Ez új helyzetet jelent az iskola számára is, hiszen modulvizsga terén eddig csak érettségire épülő tárgyak esetében van tapasztalatuk.
A diákok tételei között kétféle sütemény és egy díszmunka, háromfogásos menü, a pincéreknek ötfogásos menüsor összeállítása italkínálattal, díszasztal és menükártya készítés, valamint ételek felszolgálása, italkínálás, borbontás és koktél keverés szerepelt. A vizsga időtartama 4-6 volt. Tudásukat az oktatási kabinetben, illetve szállodákban, cukrászdákban lévő gyakorlatra alapozzák. Vizsga után többségében az érettségi megszerzését tűzték ki célul. Mások már munkába állnának.
Miközben a kabinetben sürgölődtek a diákok az iskolában a középszintű szóbeli érettségi vizsgák előkészítése folyt. Bicsákné Furcsa Mária, aki mindennek a felelőse elmondta, egyre jellemzőbbek az előrehozott érettségik, melyet a 10. és 11. évfolyamos diákok tehetnek megfelelő feltételek esetén. Ezzel a törvény adta lehetőséggel 2005-től élhetnek a tanulók és már lassan bevett gyakorlatnak nevezhető. Ezenkívül nem kevés a kiegészítő és ismétlő érettségi. Azok, akik a továbbtanulás érdekében javítani szeretnék egyes jegyüket, újból számot adhatnak tudásukról, melyet egy kiegészítő tanúsítvány igazol. Ezt a diákok az eredménytől függően felhasználják, vagy szerencsétlenebb esetben eltekintenek tőle. Nagyon jó tapasztalatok vannak a két tanítási nyelvű osztály tudását illetően. Ők felsőfokú nyelvvizsgát is szerezhetnek az érettségivel együtt. A munkahelyeken szívesen látják őket, mert a szakmai idegen nyelvben is kellő jártasságuk van.
A szóbeli érettségik a szakmai vizsgák és a tanítás befejeztével június 15-24 között zajlanak.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészIdén is a Gébárti-tónál táboroztak a művészeti gimnazistákA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát Zalaegerszegen