Archivum
Felér egy névjeggyel
Már késő ősszel megmutatta új formáját Zalalövő megújított pihenőparkja, amelynek igazi szépsége azonban idén tavaszra, nyárra bontakozott ki, amikor is a kiültetett pázsit, cserjék és fácskák üde zöld színre váltottak, és virágba borultak a rózsabokrok. A település önkormányzata 2007-ben elfogadott gazdasági tervében döntött a városközpont rehabilitációjáról, melynek megvalósítására pályázatot nyújtott be a Nyugat-dunántúli Operatív Program kisléptékű kisvárosi fejlesztések elnevezésű kiírására.
Zalalövő megszépült városközpontja
– A korábbi parkban már túlnőtte magát a növényzet, a kaviccsal borított sétányok és padok ki- illetve elkoptak, ezért rendbe tétele mindenképpen indokolttá vált. A gazdasági terv egyik célkitűzéseként határoztuk el a városközpont megújítását, azzal a szándékkal, hogy az itt élők számára olyan méltó környezetet teremtsünk, melyre az átutazók is felfigyelnek – mondja el érdeklődésünkre Vertetics László polgármester.
– Egy város központjának megjelenése felér egy névjeggyel, és mint tudjuk, az első benyomás sokat számít a megítélésben. Így nemcsak a pihenőpark, hanem a környező utcák zöldfelületeinek és járdáinak felújítását is elhatároztuk. Az elegáns utcaképhez a házak külcsíne is hozzátartozik, ezért azt szeretnék, hogy a magántulajdonban lévő épületeket is megújítsák. Önkormányzatunk ugyanezen okból kívánja áthelyezni a piacot a templom mögötti területre innét a hivatal mellől. Az új vásártér kialakítására a Leader-programra adtunk be egy pályázatot, melyről eredményt várunk.
– A városközpont rehabilitációja 21 millió forint összegű beruházást tett ki, melyhez több mint 19 millió forint pályázati támogatást nyertünk a regionális operatív programon – avatott a projekt részleteibe Lónyai Zoltán, az építési és településüzemeltetési osztály vezetője. – Az elmúlt évben történt meg a kivitelezés. A növényzet megújításának, a térköves sétányoknak, az új padoknak köszönhetően teljesen átformálódott a pihenőpark, amely településünk jeles szülöttjének, dr. Lékai László bíborosnak is emléket állít.

A mellszobra előtti szökőkutat más forrásból újíttattuk meg, az ivókutat ezen projekt részeként létesítettük. A polgármesteri hivatal előtt, a Kossuth utcán, a CBA élelmiszerbolttól a római kori múzeumig térkőburkolatot kapott a járda, valamint az iskolánál egy járdaszakasz, ezenfelül az intézménynél új térkövezett parkolókat alakítottunk ki. A térköves járdák kiépítését folytatni kívánjuk az iskolánál, és egyéb központi szakaszokon.
A lakosság kedvezően fogadta az új pihenőparkot, melyet ottjártunkkor óvodások vettek birtokba. A nyári melegben a szökőkút hűs vize érdekelte őket a legjobban.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészIdén is a Gébárti-tónál táboroztak a művészeti gimnazistákA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát Zalaegerszegen