Archivum
Pacsa a fejlődés útján
2011. július elsején lesz, hogy két éve várossá nyilvánították Pacsát, a település máris két olyan fontos beruházás helyszíne, melyek hozzá segíthetik ahhoz, hogy mielőbb igazi várossá fejlődjön. Itt épül fel ugyanis az új Zalai Baromfifeldolgozó, de siker koronázta az önkormányzat pályázatát is, melynek köszönhetően megvalósíthatják az óvoda és az általános iskola régen várt felújítását. A város közigazgatási szempontból is eleget tett kötelezettségének, korábbi körjegyzősége idén január elsejétől polgármesteri hivatalként működik már.

– Nem megy egyik napról a másikra, hogy egy faluból város fejlődjön. Mindehhez idő kell, úgy gondolom, tíz–tizenöt évnek is el kell telnie ahhoz, hogy láthatólag is város legyen Pacsa gazdasági, kulturális és társadalmi szempontból egyaránt – mondja érdeklődésünkre Henczi Zoltán, a megye tízedik városának polgármestere. – Ezért megtiszteltetés az, hogy a beszállítókból létesült kft. itt létesíti az új zalai baromfifeldolgozót, ami gazdasági fejlődést hoz majd településünknek, az itt élőknek pedig munkahelyeket teremt.
A gazdasági megerősödés hosszabb távon magával hozza a lakosság lélekszámának növekedését, a kulturális, oktatási és egészségügyi szolgáltatások és lehetőségek fejlődését. A kft. üzemépítési szándékát ezért támogatta önkormányzatunk, mely közel nyolcvan millió forint költséget vállalt azzal, hogy az ipari parkban bővíti a szennyvízrendszer kapacitását, és a nyomóvízcsövet nagyobb keresztmetszetűre cseréli.
Nagyon bízunk abban, hogy a szeptemberben próbaüzemét megkezdő baromfifeldolgozó jól és eredményesen tud majd működni, és meghozza a remélt hasznot a tulajdonosoknak és a beszállítóknak egyaránt. A zöldmezős beruházás sikere az iparűzési adó szempontjából számunkra is remélt elvárás, és természetesen az is, hogy sok pacsai kap majd munkát az üzemben.

A polgármester elmondta, az őszi önkormányzati választások után legfontosabb feladatuk volt, hogy a szabálytalanul működő körjegyzőséget átalakítsák polgármesteri hivatallá. Erre hatvan napot adott a megyei közigazgatási hivatal. Az elvárásnak eleget tettek, 2010. december 31-ével megszüntették a körjegyzőséget, és 2011. január elsejével pedig életbe léptették a polgármesteri hivatalt. A változás miatt megszűnt a körjegyzői státusz, amely most pályáztatás alatt áll. Március 15-ig várják a pályázatokat, április 15-én hirdetik ki a döntést, miután az új jegyző május elsejével kezdheti meg munkáját.
– Jelenleg a 2011-es költségvetésünket készítjük. A várhatóan március 10-én elfogadott büdzsé 850 millió forint lesz. A központi normatívák csökkenése miatt működési hiánnyal is számolnunk kell. Ezt a mintegy 40 millió forintot takarékos gazdálkodással és hitellel kívánjuk pótolni. Hitel felvételére egyébiránt az elmúlt húsz évben egyszer sem szorultunk, de sajnos idén az összes állami normatívát tekintve 35 millióval kevesebbel számolhatunk a 2010-es képest.
Ebben az évben már 51-52 százalékkal kell hozzájárulnia önkormányzatunknak saját költségvetéséből az oktatás finanszírozásához, ezért abban gondolkodunk, hogy bezárjuk az iskola kollégiumát. Sajnos kevés a gyermeklétszám, jelenleg 33 fő, ugyanakkor az intézmény rentábilis működtetése 40-45 fő után kapott normatívából biztosítható. Sajnos, a gyermeklétszám az iskola 1995-ös bővítését követően évről évre csökkent. Akkor 352 iskolás és több mint száz óvodásunk volt, jelenleg 212-en vannak az iskolások, és 68-an az ovisok.

Önkormányzatunk szempontjából az év legnagyobb beruházása az óvoda és az általános iskola teljes körű felújítása lesz – folytatta a tájékoztatást Henczi Zoltán polgármester. – A Nyugat-dunántúli Operatív Programban a közoktatási infrastruktúra és szolgáltatások fejlesztésére kiírt pályázaton szerepeltünk eredményesen, és a régen várt fejlesztéshez 290 millió forintot nyertünk.
A 322 millió forint összköltségű beruházás előkészítésén dolgozunk. Március 10-én kihirdettük a nyertest céget, mely a közbeszerzési eljárásokat folytatja le. Készítjük a kiviteli terveket, melyet követően április elején kiírjuk a pályázatot a közbeszerzésre.
A nyertes kivitelezőnek várhatóan a nyár közepén adjuk át a munkaterületet. Azt szeretnénk, hogy az iskolakezdésre, amit kitolhatunk két héttel, mindazon munkák elkészüljenek, melyek nem zavarják majd az oktatást. Vagyis legyenek rendben az osztálytermek, a tornaterem bővítése, a bejárat akadálymentesítése ugyanis a tanítás alatt is megvalósulhat.
Az oktatás színvonalának emelkedését szolgálja a beruházás, melynek következtében nemcsak megszépülnek az intézmények, de gazdaságosabbá is válik üzemeltetésük az energetikai korszerűsítésnek köszönhetően. A projekt befejezési határidejét 2012 júliusára tűzték ki.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanIdén is a Gébárti-tónál táboroztak a művészeti gimnazistákÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészFelújítják a Hoffhalter utcát Zalaegerszegen