Rövidhírek
15 éremmel zárták a legfiatalabb úszók bajnokságát a Zalaco-ZÚK versenyzői
A kétnapos esemény a 2015-ben, 2016-ban és később született (10 év alatti) úszók számára jelentette az első komolyabb kihívást. A fiatal egerszegi csapat kiválóan szerepelt, összesen 15 érmet – köztük 8 aranyat – hoztak haza a veszprémi sportuszodából.
A 2015-ös születésű Kópicz Kincső lenyűgöző versenyzéssel zárt: öt arany- és két ezüstéremmel térhetett haza. Többek között 100m és 200m gyorson, valamint 100m pillangón diadalmaskodott, de a 400m gyorson és a 200m vegyesen is dobogóra állhatott.
A 2016-os korosztályban Tulok Lilla nyert aranyérmet 200m háton, míg Polgár Helga két bronzérmet szerzett, és négyszer is éppen csak lecsúszott a dobogóról. Wittmann Lívia bronzérmes lett 200m mellen, míg Petánovics Petra 50m mellen állhatott dobogóra. Mindketten értékes helyezéseket szereztek további számokban is.
Miasnikova Vasilisa nem szerzett érmet, de jelentős egyéni csúcsokat javított, ezzel is hozzájárulva a csapat sikeréhez.
A legfiatalabb induló, a 2017-es születésű Besenczi Liána is remekelt: aranyat nyert 100m háton, ezüstöt szerzett 50m háton, bronzérmet hozott 200m gyorson, és egy 5. helyezést is begyűjtött 50m gyorson – mindezt idősebb korosztályban.
Horváth Tamás, a klub utánpótlás-edzője szerint az eredmények azt bizonyítják, hogy „az úszóklub jövője biztosított”. Mint fogalmazott:
„Kezdenek beérni az úszótanfolyamokról versenyzővé váló évjáratok, és újra nagyobb létszámmal tudunk jelen lenni a legkisebbek versenyein – ráadásul ilyen szép sikerekkel.”
Fotó: Zalaco ZÚK
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
15 éremmel zárták a legfiatalabb úszók bajnokságát a Zalaco-ZÚK versenyzőiA Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnökeSkribek Alen újra ZalaegerszegenJúnius 28-án Olai Fesztivál a Göcseji FalumúzeumbanCsoportosan elkövetett rablás a Parkerdőben -
rovatunk hírei
15 éremmel zárták a legfiatalabb úszók bajnokságát a Zalaco-ZÚK versenyzőiA Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyanDr. Sinkó Vilmos maradt a Zalaegerszegi Járásbíróság elnökeSkribek Alen újra ZalaegerszegenJúnius 28-án Olai Fesztivál a Göcseji FalumúzeumbanCsoportosan elkövetett rablás a Parkerdőben top 10
Bezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetLemezfelvétel a Göcseji Falumúzeum Klügel-orgonáján Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHarmincöt évvel ezelőtt térhettek vissza a ferencesek zalaegerszegi kolostorukbaNegyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Negyvenéves Zalaegerszeg jelképe, a tulipános szökőkútKomplex népi kézműves alkotótábor a Gébárti-tónálIvóvízvezeték-rekonstrukció és útfelújítás a Landorhegy egyik legforgalmasabb csomópontjábanVilágzene, jazz, népzene és mindezek fúziója az idei Fatemplom Fesztiválon