Rövidhírek
A gazdasági növekedést szolgálva
Megyei foglalkoztatási paktumot hoznak létre
A nyitórendezvényen Pácsonyi Imre, a megyei közgyűlés alelnöke ismertette részletesen a TOP által 963 millió forinttal támogatott, Zalai Innovatív Foglalkoztatási Paktum névre hallgató pályázati programot. Hosszú távú cél, hogy a megyei önkormányzat vezetésével létrejövő, illetve már működő foglalkoztatási együttműködések járuljanak hozzá az Európa 2020 foglalkoztatási stratégia célkitűzéseinek megvalósulásához helyi és térségi szintű foglalkoztatási és gazdaságfejlesztési programok kidolgozásával és megvalósításával.
A 60 hónapos program időszakában a partnerségi hálózat kialakítása mellett 630 hátrányos helyzetű álláskeresőt vonnak be munkaerő-piaci szolgáltatásokba, és képzésbe helyeznek 180 főt. Legalább 272 fő (ebből 40 fő önfoglalkoztató) hathónapos elhelyezkedését támogatják. A paktum keretében álláshoz jutók közül a támogatás után legalább hat hónappal állással rendelkezők száma 177 fő lesz.
A projekt Zalaegerszegre és Nagykanizsára nem terjed ki, mivel a két megyei jogú város egy-egy saját paktumot hajt végre.
A Zalai Innovatív Foglalkoztatási Paktum megvalósításának konzorciumi partnerei a megyei kormányhivatal, a megyei önkormányzati hivatal, a vállalkozásfejlesztési alapítvány és a Területfejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft.
A projekt egyik fő tevékenységeként gazdaság- és foglalkoztatás-fejlesztési együttműködési programot készítenek, széleskörű gazdasági és társadalmi partnerséggel, a megyei jogú városok és a helyi szereplők bevonásával. Feladat többek között a foglalkoztatási célú kormányzati intézkedések megvalósulásának segítése, a támogatások munkaerő-piaci hatásának erősítése.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraIdén is a Gébárti-tónál táboroztak a művészeti gimnazistákVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészFelújítják a Hoffhalter utcát Zalaegerszegen