Rövidhírek
Bormustra Keszthelyen
A programnak, a kezdetek óta a legfőbb célja, hogy fórumot biztosítson a tradicionális magyar és hazai nemesítésű szőlőfajtáknak, valamint a belőlük készített ízletes és különleges, gyakran a nagyközönség számára ismeretlen boroknak.
Ezúttal is akadtak borkedvelők, akiknek tényleg újdonságot jelentett a Generosa, a Góhér, a Purcsin, a Pintes, a piros Bekanter vagy éppen a Kator fajták kóstolása. A szervezők éppen ezért lehetőséget kívántak nyújtani a borbarátoknak, ezeknek a „hungarikum” boroknak a megismeréséhez és a megízleléséhez is. Több mint hatvan szőlőfajta, 180-nál több kóstolható tétel, kibővített kékfrankos kínálat, sajtkülönlegességek, borkorcsolyák, bonbonok jellemezték az idei mustrát. A sétáló kóstoló mellett – melyen rengetegen tiszteletüket tették – több szakember tartott rövid előadást szőlészeti, borászati, és egyéb témákban a szakmai délutánon.
Dr. Hajdú Edit, kertészmérnök, mezőgazdasági genetikus szakmérnök, dr. Bakonyi Károly szőlőnemesítő életművéről szólt. Miklós Beatrix, a Hungarikum Programiroda képviseletében a bor és a gasztronómia kapcsolatát elemezte. Tarsoly Róbert, a zalaszentgróti Dóka-pincészettől a zalai borvidék új és régi fajtáit mutatta be. Jelezte: minőségi boraikkal, hozzá kívánnak járulni ahhoz, hogy a zalai borvidék ismét visszanyerje régi rangját, elismertségét. Kovács Norbert borszakértő, a Zeltweg Hotel Steirerschlössel sommelier munkatársa a borok bűvöletében töltött tevékenység örömeit ecsetelte.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Légyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-reKözösen a huszadik szezonban is: Zalakerámia és ZTE KKBurkolatfelújítás Zalaegerszegen, a Hoffhalter utcában -
rovatunk hírei
Légyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-reKözösen a huszadik szezonban is: Zalakerámia és ZTE KKBurkolatfelújítás Zalaegerszegen, a Hoffhalter utcában top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolábanTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanJótékonysági nap az AquaCityben - 19 millió forint gyűlt össze a Szent Rafael Kórház javáraIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatEgy táska esély-összefogás a gyermekvédelemben élő fiatalokért