Rövidhírek
Csodaszarvas családi nap
Sali Éva, megbízott ökoturisztikai vezető elmondta: a játékos családi vetélkedők keretében izgalmas és érdekes feladatokkal találkozhattak az egyes állomásokon a Természet Háza Látogatóközpont udvarára kilátogatók. A legügyesebbeket ráadásként jutalomban is részesítették. Kisteleki Gergely solymászbemutatója még ebéd előtt okozott sokaknak örömperceket. A vadászkürt és szarvasbőgés bemutatót ebéd után tartották, majd a vizslák és a vérebek kerültek főszerepbe a vadászkutya bemutatón. A Festetics Imre Állatparkban a felnőttek és a gyerekek is megsimogathatták az állatokat. A szervezők egész napos termelői és kézműves vásárt valamint trófeakiállítást is szerveztek. Az érdeklődők kipróbálhatták a céllövészetet Keczeli Zoltánnal és Major Veronikával, de benevezhettek távcsöves vadfelismerési programra is. A kisebbek kézműves foglalkozáson próbálhatták ki kézügyességüket. A dámszarvas névadó pályázat keretében pedig azt kérték a program látogatóitól, hogy adjanak nevet két ifjonc dámszarvasuknak.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Felavatták a Vizslapark gyermekrajz alapján készült zászlajátIngyenes egészségnap és szűrés a zalaegerszegi Dísz térenAugusztus 23-án ismét Lecsónap a zalaegerszegi piaconVáltozások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel Bazitán -
rovatunk hírei
Felavatták a Vizslapark gyermekrajz alapján készült zászlajátIngyenes egészségnap és szűrés a zalaegerszegi Dísz térenAugusztus 23-án ismét Lecsónap a zalaegerszegi piaconVáltozások a földhivatali ügyfélszolgálatok nyitvatartásábanMegújul az ivóvízhálózat és az útburkolat a zalaegerszegi Építők útjánElső Vergyálomi Versmaraton a zalaszentgróti pincesoronMesterséges Intelligencia alapú nyilvános chatbot szolgáltatást indított a vonyarcvashegyi önkormányzatHárom napig teljes útzár a Gasparich utca egy szakaszánPénzügyi tippek becsengetés előttMeghibásodott járdaszakaszt újítanak fel Bazitán top 10
Ideiglenesen láthatók a volt Ruhagyár homlokzatán Brád András divatrajzaiÚj névvel és külsővel folytatja működését a zalaegerszegi bevásárlópark20 évesen már életmentő a fiatal úszómesterVárosi séta a 90 évvel ezelőtti Göcseji Hét nyomábanGöcseji hét 90 címmel Zalaegerszeg első fesztiváljára emlékeznekKenyérszentelés, városi ünnepség, falumúzeum napja augusztus 20-ánMegszépülve fogadja a filmkedvelőket az Art Mozi vetítőtermeVáltozatlan kerettel folytatja a ZTE ZÁÉV TK női tekecsapataGöcseji Hét-’90 a Göcseji Tudásközpontban isBaricz Lajos erdélyi lelkész mutatta be verseit Zalaegerszegen